Közélet

Vádemelés a boxerrel és viperával támadó család négy tagjával szemben

Vádemelés a boxerrel és viperával támadó család négy tagjával szemben

2017. szeptember 20., szerda
Vádemelés a boxerrel és viperával támadó család négy tagjával szemben

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a négy férfival szemben, akik kiskorú lányt és fiút bántalmaztak az egyik szegedi iskola előtt.

A vádirat szerint 2016. november 13-án este 8 órakor az egyik szegedi iskola előtti utcafronton a fiatalkorú vádlott és édesapja, keresztapja, valamint ismerősük rátámadtak az ott közlekedő kiskorú fiúra és lányra. A támadás során a fiatalkorú vádlott jobb öklén boxer volt, míg édesapja kezében vipera. A vádlottak a fiút a földre vitték, pulóverét fejére húzták, mind a négyen ököllel testszerte ütlegelték, illetőleg a boxerrel és a viperával is bántalmazták. A fiú verése során a védelmére kelő lányt is megütötték, illetőleg megrugdosták. A bántalmazás végén megfenyegették őket, hogy legközelebb a viperával még több ütést kapnak, illetőleg búcsúzóul a fiatalkorú vádlott a földön fekvő fiúba belerúgott. A sértettek közül a fiúnak testszerte 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek a mellkasán, a fején, a hátán, a lábszárán, amelyek gyógytartama 8 napon belüli, azonban mind a boxer, mind pedig a vipera ennél súlyosabb sérülések okozására is alkalmas. A lány 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a fején, illetőleg a lábszárán. A vádlottak magatartása kihívóan közösségellenes, erőszakos és egyben alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. Mindezeken túlmenően mivel a vádlottak egyike a felügyelete és gondozása alatt álló kiskorúval követte el a bűncselekményt, így a kiskorú nevelésére vonatkozó kötelezettség súlyos megszegésével a fiatalkorú vádlott erkölcsi fejlődését is veszélyeztette. A vádlottak által a bántalmazáshoz használt vipera élet kioltására alkalmas eszköznek minősül. Az ügyészség a vádlottakat felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, valamint a fiatalkorú nevelésére köteles vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.