/

A Tömörkény tehetségeit díjazták a Rotary Club Szeged-Tisza segítségével

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtök délután kiállítással egybekötve ünnepelte a Tiszatáj folyóirat szerkesztősége a lap fennállásának 70 éves évfordulóját. Az eseményen nyolc tanuló számára nyújtották át a „A szakma kiváló diák alkotója” című pályázat díjait a Rotary Club Szeged-Tisza jóvoltából.

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium grafikus, kerámikus, textilműves és szobrász szakos diákjait díjazta a Rotary Club Szeged-Tisza csütörtökön délután. A megnyitón elhangzott, hogy a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium kiváló pedagógusai nélkül nem biztos, hogy sikerülhetett volna a tehetséges diákoknak idáig eljutni. Az idén végzett hallgatók munkáiból nyílt kiállításon szebbnél szebb alkotásokat tekinthetett meg a nagyszámú érdeklődő közönség. Göblyös Róbert, intézményvezető helyettes beszédében elmondta, hogy éppen hetven évvel ezelőtt, 1947-ben indult útjára a Tiszatáj folyóirat. A fiatalok munkáit az egykori céhekben dolgozó inasok mestermunkáihoz hasonlította. A gimnáziumi képzéssel kapcsolatban pedig kifejtette, hogy ez egy remek felkészülést biztosított az egyetemi képzést választó tanulóknak, és segített számukra a kézművesség formálásában. Több hónapos műhelymunka és a szaktanárok segítsége kellett a remekek elkészítéséhez, amiről az egész kiállítás is a nevét kapta. Göblyös Róbert egy Kós Károly idézettel zárta mondandóját: „Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind és magyarok mind, de megapadtunk. Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők.”

Őt követte Zsótér Brigitta, a Rotary Club Szeged-Tisza elnöke, aki előbb ismertette a szervezetről a legfontosabb tudnivalókat. A Rotary a világ egyik legnagyobb tekintélyű szervezete, melyet 1905-ben alapítottak. Célja az önzetlen segítőkészség, a cselekvő humanizmus a mindennapi életben. Öt céljuk közül az első a klubszolgálat, ami építi a barátságot. A második a szakmaiság, vagy hivatásszolgálat, amely kötelez a feddhetetlen szakmai életre. A harmadik a közösségért való ténykedés, mely a rászorultak és a hátrányos helyzetűek megsegítésére irányul. A negyedik a nemzetközi szolgálat, ami által toleranciára törekednek és békítő, béke megtartó munkát végeznek a nemzetek között. Az ötödik pedig az új nemzedékek segítése, amely a fiatalok által elért eredményeket ismeri el. Ezen utóbbi elv mentén hozta létre a Rotary Club Szeged-Tisza a Szakmai Kiváló Diák Alkotója díjat a négy művészeti ág (szobrász, grafikus, textilműves, keramikus) legkiválóbb diákjainak jutalmazására. A Rotary tavaly 200 ezer forinttal díjazta a Tömörkény Gimnázium táncosait. Dr. Zsótér Brigitta külön köszönetet mondott a projektjük felelősének, Hevesi László háznagynak az áldozatos munkájáért. Végezetül egy Győry Kálmán idézettel zárta a beszédét: „A tehetség nem örökkévaló adottság, munka nélkül elapad, mint a forrás. Tehát dolgozni kell és örülni a kis eredményeknek is”

Nyolc diákot díjaztak, Lóczi Bianka és Tóth Mariann szobrász, Mészáros Csilla és Papp Tibor grafikus, Bagi Orsolya és Füsti-Molnár Gabriella textilműves, míg Bognár Melinda és Tóth Gréta kerámikus kategóriában lett a legjobb. A kiállítás december 5-ig megtekinthető, hétfőtől-péntekig délután egy és öt óra között.

no images were found

Előző sztori

Labdarúgás: a hétvége Csongrád megyei programja + TABELLÁK

Következő sztori

Testvérvárosi tapasztalatcsere Mórahalmon