Kultúra

Szent Ferenc-napi Paprikafesztivál Alsóvároson

Szent Ferenc-napi Paprikafesztivál Alsóvároson

2017. szeptember 18., hétfő
Szent Ferenc-napi Paprikafesztivál Alsóvároson

Minden a paprikáról szól szeptember 30-án Szegeden, az alsóvárosi kolostorban és tájházban.

Az alsóvárosi ferences kolostorban és az alsóvárosi tájházban zajló ünnep középpontjában a szegedi fűszerpaprika áll. Míg a tájházban a népi hagyományoké lesz a főszerep, addig a ferences kolostorban a szerzetesi gyógyító hagyományokat mutatják be: hiszen a ferences szerzetesek vetették el az első paprikamagokat a kolostor kertjében. A paprikás pálinkával mérges rovarcsípéseket és a hideglelést gyógyították. A templomtéren idén is lesz paprikapiac. A családok egész nap játszóházakban ügyeskedhetnek, de lesz zenés bábjáték és népzenei koncert is. A rendezvény fénypontja a terményáldás: a tájházból zenés-táncos menet hozza át a paprikát a ferences templomhoz, ahol szertartás keretében áldják meg az idei termést. Az érdeklődők megismerhetik a hagyományos ferences gyógymódokat is, az apukák paprikás pálinkát, az anyukák fűszerkeverékeket készíthetnek a kolostori fűszerkertben, de azt is megtudhatjuk, hogy hogyan fűszerezték ételeiket a szegediek a „paprikabumm” előtt. Paprikás ételek kóstolóval egybekötött főzőversenye is lesz a Mátyás-téren, melynek bevételét a Szent Ferenc Szegénykonyha megsegítésére ajánlják fel. Az ünnepet követően 18 órától szentmise veszi kezdetét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.