Közélet

Rogán: továbbra is az az elvárásunk, hogy Brüsszel fizessen

Rogán: továbbra is az az elvárásunk, hogy Brüsszel fizessen

2017. szeptember 3., vasárnap
Rogán: továbbra is az az elvárásunk, hogy Brüsszel fizessen

Továbbra is az a kormány elvárása, hogy az Európai Bizottság állja a magyar határvédelmi költségek felét, és határozottan reménykedik abban, hogy Brüsszel fizetni is fog - nyilatkozta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának.

Mint mondta, ez nem lenne precedens nélküli, hiszen Görögországnak, Olaszországnak és Bulgáriának is komoly támogatást adott az Európai Unió a migrációs válsággal, a határvédelemmel összefüggésben. Ezért szerinte ez Magyarország esetében is indokolt lenne. Magyarország nem kért először, hanem cselekedett: amilyen hamar lehetett, felépítette a határkerítést, kiképzett és szolgálatba állított mintegy háromezer határvadászt, akik ma is a határon teljesítenek szolgálatot - fejtette ki a miniszter, jelezve, hogy ez a magyar költségvetésnek egy előre nem látható hatalmas, 270 milliárd forintos kiadás volt. Összevetésül megjegyezte, hogy 2017-ről 2018-ra a magyar oktatási kiadások - benne a pedagógusbérek 5 százalékos és a felsőoktatási dolgozók bérének 15 százalékos emelkedése - 117 milliárd forinttal nőnek. Ehhez képest 270 milliárd forint "óriási summa", és "nem azt mondjuk, hogy az egészet kérjük", hanem "a szolidaritás jegyében - amiről az EU-ban, Brüsszelben mindig beszélnek - a felét", hiszen Magyarország a határai védelmével nemcsak saját polgárait, hanem minden európait is véd - mondta. Persze Brüsszel azon az elvi állásponton van - folytatta

Rogán Antal

-, hogy kerítésért nem fizet, holott például Bulgáriában részben támogatta a kerítésépítést. Ám Magyarországnak vannak egyéb természetű kiadásai is, ezért a kormány készen áll a tárgyalásra, vitára az unióval - tette hozzá. Kijelentette: az nem működhet, hogy a szolidaritás egy irányú. Vagyis az elfogadhatatlan - mondta -, hogy Brüsszel szerint "az a szolidaritás, hogy mindenki fogadjon be migránsokat", aki viszont megvédi a határokat, az nem kap semmit. "Ismerjük az első brüsszeli választ, válaszolni fogunk rá, és továbbra is az az elvárásunk, hogy Brüsszel állja ezeket a költségeket, legalább a felét" - közölte. Arra a kérdésre, hogy miért várt

Orbán Viktor

miniszterelnök az erről szóló, az Európai Bizottság elnökének címzett levelével, a kabinetiroda vezetője úgy reagált: a kormány először a munkát végezte el két év alatt, és mostanra kijelenthető, hogy Magyarország teljesítette kötelességét, készen áll a határok teljes körű megvédésére, "innentől kezdve kérjük a költségek finanszírozását". A kvótaperben jövő héten várható döntésről a miniszter azt mondta: sok elvárása nincs ezzel kapcsolatban, mert úgy érzi, az Európai Bíróság nem jogi, hanem politikai döntést fog hozni, "hiszen óriási politikai nyomás nehezedik" rá. Azonban, ha ott számon kérik Magyarországon a szolidaritást, akkor "nekünk is ki kell mondani: a szolidaritásnak van az a fajtája, amikor egy tagállam védelmezi az összes többit", és Brüsszelnek - a többi tagország nevében - ebből is ki kell vennie a részét. Jelezte, bárhogy is dönt a bíróság, a kormány nem fogadja el azt, hogy Brüsszelben megmondhassák, kiket telepítenek be Magyarországra. Ez ugyanis tagállami parlamenti és kormányzati hatáskör - jelentette ki, megjegyezve azt is, hogy jó néhány ember kapott menekültstátuszt Magyarországon az elmúlt években. A szombati kötcsei polgári pikniken tartott kormányfői beszédről szólva Rogán Antal kifejtette: a miniszterelnök Európa jövőjéről beszélt, amelyben a migránsválságnak szerepe van. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra - elevenítette fel a szavait -, hogy a NATO köreiben van olyan számítás, amely szerint Afrikából 60 millió ember kelhet útra 2020-ig, nagy részük Európa irányába. Vagyis úgy tűnik, a "migránsprobléma" nemhogy csillapodott volna, hanem új nagyságrendeket ölthet a következő időszakokban - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, hozzáfűzve: vannak olyan szándékok is, amelyek szerint Európát "kevert népességű" földrésszé kell tenni, ami alapvetően változtatná meg a kontinens arculatát. A kormányfő beszélt továbbá arról - idézte őt -, a 2018-as választás tétje az, hogy "meg tudjuk-e védeni a kerítést meg az elmúlt hét évben elért eredményeinket", például a családok biztonságát, a családvédelmi intézkedéseket, a gyermekek után járó adókedvezményt, a munkahelyek biztonságát. Orbán Viktor Kötcsén idézte

Emmanuel Macron

francia elnököt is, aki szerint a nyugati világ ma válságban van. Sokféle válság gyötri a nyugati világot: migrációs, az ezzel összefüggő terrorellenes küzdelem, továbbá a gazdasági versenyképességi és a demográfiai probléma - fejtette ki Rogán Antal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.