Írjon nekünk

Közélet

Putyin: nem ismerjük el Észak-Korea nukleáris státusát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Oroszország nem ismeri el Észak-Korea nukleáris státusát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Mun Dzse In dél-koreai államfővel közösen megtartott szerdai vlagyivosztoki sajtótájékoztatóján.

Putyin egyúttal kitartott korábban kifejtett álláspontja mellett, miszerint az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek miatt kialakult válság nem oldható meg pusztán szankciókkal és nyomásgyakorlással. Az orosz vezető higgadtságra és tárgyalásokra szólított fel, valamint óvott a Phenjan sarokba szorítását célzó kísérletektől.

Putyin úgy vélekedett, hogy a politikai és diplomáciai eszközrendszer nélkül rendkívül nehéz kimozdulni a jelenlegi helyzetből, sőt szerinte lehetetlen. Felszólította az érintett feleket, hogy csatlakozzanak a feszültség szakaszos csökkentésére kidolgozott orosz-amerikai “útitervhez”.

Mun méltatta, hogy Oroszország kiáll az atomsorompó-megállapodás alapelvei és a diplomáciai rendezés mellett. Elmondta: Szöul és Moszkva között egyetértés alakult ki abban, hogy az észak-koreai nukleáris probléma megoldása kulcsfontosságú Kelet-Ázsia fejlődésének szempontjából. Beszámolója szerint megállapodott Putyinnal a kétoldalú stratégiai kapcsolattartás megerősítéséről Észak-Korea ügyében.

Mun szerint megállapodás született a két Korea és Oroszország részvételével megvalósítandó gazdasági projektek “alapjának megerősítéséről” is. A dél-koreai Yonhap hírügynökség egyébként arról számolt be, hogy Mun Észak-Korea kőolajellátásának leállítását sürgette a kommunista rendszer tárgyalásra kényszerítése érdekében, ám Putyin ezt humanitárius okokra hivatkozva elutasította.

A felek a csúcstalálkozó alkalmából, több kormányközi gazdasági egyezmény aláírása mellett megállapodtak egy közvetlen, kódolt kommunikációs vonal kiépítésében. Putyin és Mun a 3. Keleti Gazdasági Fórum alkalmából találkozott Vlagyivosztokban.

Közélet

400 új bölcsődei férőhely jön létre Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több település is jelezte, hogy demográfiai okokból bővítenének.

Tovább olvasom

Közélet

Két informatikai szerződés miatt is elmarasztalták Márki-Zayékat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Jogtalanul mellőzték a közbeszerzési eljárást.

Tovább olvasom

Közélet

14 ejtőernyőst mentett meg a haláltól a hős szegedi pilóta

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A manőver sikerült, de F. Ottó nem élte túl.

Tovább olvasom

Aktuál