Írjon nekünk

Közélet

NGM: a kormány is segíti a tőzsdére készülő kkv-kat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Két kezdeményezéssel is támogatja a kormány a tőzsdére lépés iránt érdeklődő vállalatokat – mondta Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a BÉT50 – középvállalatok csúcstalálkozója című rendezvényen szerdán Budapesten.

Napokon belül indulnak a 20 milliárd forintos tőzsdefejlesztési alap pályázati kiírásai, amelyről még tavaly döntött a kormány. Az alap a tőzsdei bevezetés előtt ad pénzügyi támogatást a következő 15 évben. Azt is elmondta, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében egy mentori program is indul a kkv-k számára 1,4 milliárd forintos keretösszeggel, amelyből 1 milliárd forintot tesznek ki az uniós források. Erre szintén pályázniuk kell a tőzsdére készülő vállalkozásoknak; a programon keresztül 50-70 céget látnak el a tőzsdei jelenléttel kapcsolatos információkkal, biztosítanak számukra továbbképzési lehetőséget.

A kis- és közepes vállalkozások a gazdasági növekedés, a versenyképesség és a foglalkoztatás igen jelentős hányadát adják – mondta Rákossy Balázs, hozzátéve: igen sok cégnél hiányoznak azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik a felzárkózást a tudásalapú gazdasághoz, így például a kutatáshoz és a fejlesztéshez szükséges források. Az államtitkár azt is megjegyezte, hogy mióta a növekedési fordulat bekövetkezett Magyarországon, a kormányon belül “stratégiai gondolkodás zajlik” arról, hogy milyen gazdaságpolitikával tudnák a szektort támogatni. Ezért is döntöttek arról, hogy a 2014-2020 időszakban az uniós források több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésére, azon belül többek között a kkv-k támogatására fordítják. Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnök-vezérigazgatója azt részletezte, hogy a szerdán induló Xtend, amely a BÉT új, a kis és középvállalkozásokat megcélzó piaca, kevesebb költséggel és alacsonyabb adminisztrációval jár a cégek számára a fő piacon való jelenléthez képest. A tőzsde vezetője azt is bejelentette, hogy honlapjukon már elérhető a kijelölt tanácsadók listája, amelyek a tőzsdére igyekvő cégeknek nyújtanak segítséget.

A tanácsadók, akik például tőzsdei vállalatok, bankok képviselői, többek között a jelentések és a rendkívüli tájékoztatók készítésében is segítséget nyújtanak majd. Az új kereskedési rendszer, az Xtend lehetőséget biztosít a kkv-k számára, hogy zártkörű tranzakciók keretében vonzzanak tőkét, de a befektetők szélesebb körét elérve a nyilvános kibocsátást is választhatják a cégek – mondta Végh Richárd. Könnyítés az új kereskedési rendszerben jelenlévő cégek számára az is, hogy 2018 után is a magyar számviteli szabályok szerint készíthetik el beszámolóikat, nem kell igazodniuk a nemzetközi standardokhoz, az IFRS előírásaihoz. A BÉT elnök-vezérigazgatója azt is hangsúlyozta, hogy a tőkepiaci források segíthetnek a vállalatoknak a szintugrásban, vagyis abban, hogy például kisvállalatból közepes vállalattá fejlődjenek. A tőzsdei jelenlét nemcsak a növekedés alapvető eszköze, de a bizalom építésének is az egyik leghatékonyabb módja – mondta Végh Richárd, hozzáfűzve: a tőzsdei vállalatok egyfajta elit csoportot alkotnak, a legfejlettebb és legátláthatóbb vállalkozásokét. Nem utolsó sorban a munkavállalók számára is vonzóbb egy tőzsdén jegyzett vállalat – jegyezte meg.

Kommentek

Hírzóna

Épül az árvízkapu Apátfalván

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

1,5 milliárd forintból.

Tovább olvasom

Közélet

Hosszabbított nyitva tartással működnek a határátkelők Röszkén és Ásotthalmon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Július 22-től egy héten át meghosszabbítják az átkelők nyitva tartását a nyári csúcsidőszak miatt – írja a Police.hu. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Az Év Fürdője: kilenc Csongrád megyei az indulók között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén nyáron már ötödik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit.

Tovább olvasom

Aktuál