MSZP: A kormány a kerítés építésének fideszes felárát az unióval fizettetné meg

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Orbán-kormány most az unióval fizettetné meg azt a túlárazást, amiből kifizette a Fidesz-közeli vállalkozókat a kerítés építésekor. Úgy követel pénzt, hogy senki sem tudhatja, hogy valójában mennyibe került a határzár – közölte kedden a Magyar Szocialista Párt. A nagyobbik kormánypárt szerint a szocialisták most sem Magyarország mellé álltak, inkább a magyar érdekek ellen dolgoznak, és még hülyének is nézik az embereket.

Mennyivel lett volna olcsóbb, ha a fideszes politikusok nem nyerészkedtek volna még ezen is? A kormány, már a költségvetésből ellopott milliárdokat is Brüsszellel akarja megfizettetni, már nem elég neki az uniós támogatások lenyúlása.

A kormány a kerítés köré építi fel a kampányát, de Magyarországnak, hiába szeretné ezt Orbán Viktor így láttatni, nem az ide érkező migránsok a fő baja. Sokkal inkább az a több százezer magyar kivándorló, aki az egyre süllyedő Magyarországról külföldre menekül. Sokkal inkább a rohadó egészségügy és oktatás, a zuhanó gazdasági versenyképesség, a nyomorgó milliók, és az, hogy Magyarország lassan orosz/szovjet tagköztársasággá válik.

A Fidesz hazug módon el akarja hitetni a magyar emberekkel, hogy csak a győzelmük esetén maradhat meg a határzár. A valóság ezzel szemben az, amit Botka László már számtalanszor elmondott: a kerítés állni fog addig, amíg a magyar emberek félnek.

A magyarok biztonságát pedig csak egy közös uniós válasz teremtheti meg, amely egyaránt tartalmazza a határok megvédését, az ellenőrzött, nem kontroll nélkül beözönlő migrációt és a menekültstátuszra nem jogosultak gyors hazaküldését, ugyanakkor az emberi jogok betartását is.

Fidesz: A szocialisták most sem Magyarország mellé álltak

A szocialisták most sem Magyarország mellé álltak – reagált a közleményre a nagyobbik kormánypárt. Ahelyett, hogy támogatnák, hogy Brüsszel térítse meg hazánknak a határvédelemre fordított 270 milliárd forint felét, most is inkább a magyar érdekek ellen dolgoznak, és még hülyének is nézik az embereket.

Botka László a magyar emberek szeme láttára és füle hallatára nyilatkozta a nemzetközi sajtónak, hogy ha a szocialisták kerülnek hatalomra, akkor azon lesznek, hogy minél gyorsabban le tudják bontani a kerítést. A szocialisták azt is többször nyilvánvalóvá tették, hogy nem csak a kerítést készek lebontani, hanem készek az egész Soros-terv és a kvóta végrehajtására is.

Előző sztori

Palkovics: egyértelmű, tiszta szabályokra van szükség a felsőoktatásban

Következő sztori

Novák: a kormány nyitott az európai együttműködésre a szociálpolitikában