Írjon nekünk

Közélet

Mráz Ágoston Sámuel: a migránskérdés pártállástól függetlenül fontos téma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Nézőpont Csoport vezérigazgatója, Mráz Ágoston Sámuel szerint a migránskérdés olyan téma, amely pártállástól, korcsoporttól függetlenül fontosnak számít az országban, ezért is indokolt az újabb nemzeti konzultáció.

Mráz Ágoston Sámuel az M1 aktuális csatornán pénteken azt mondta: a Fidesz tábora nagyjából kétmillió-két és fél millió szavazó, de a tavalyi népszavazáson körülbelül 3,3 millió ember támogatta a kormány álláspontját, és a tavaszi nemzeti konzultáció is az eddigi legsikeresebb volt.

Az ellenzéki pártok programjával kapcsolatos kérdésre úgy reagált: az ellenzék egyelőre nem találta meg “sem a szervezeti formát, sem a megfelelő vezetőt, sem a megfelelő mondanivalót”, ezért is jelenthető ki, hogy nyáron nem változott a politikai verseny állása, “a nyarat megnyerte a Fidesz, mert továbbra is utcahosszal vezet”.

Az Origo szerda este írta a Fidesz velencei frakcióüléséről szóló cikkében, hogy nemzeti konzultáció lesz a “Soros-tervről”.

Közélet

Videó: lebontották a Felső Tisza-parti Stadion kandelábereit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A lelátókat már korábban elbontották, csütörtökön pedig sor került a kandeláberekre is.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nemzetközi táncestet rendeznek az IH-ban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az érdeklődők megismerkedhetnek a legkülönbözőbb nemzetiségi táncok alapjaival.

Tovább olvasom

Hírzóna

Iparművészeti kiállítás és vásár nyílik a Nemzeti Színházban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Február 22-én, szombaton.

Tovább olvasom

Aktuál