Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: gyirmóti kapaszkodási esély előtt a Szeged-Grosics

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Két vereséget követően a tavaly még az élvonalban szereplő Gyirmót FC Győr vendégeként folytatja szereplését az NB II-ben a Szeged 2011-Grosics Akadémia.

Rúgott gól és szerzett pont nélkül zárta az elmúlt két találkozóját a Szeged 2011-Grosics Akadémia, Germán Tamásék előbb a Soroksár vendégeként, majd a szárnyaló újonc, a Kazinbarcika ellen is vereséget szenvedett. A bajnokságban volt már egy ilyen periódusa a csapatnak, a Békéscsaba és a Vác elleni zakókat követően a Szolnok ellen sikerült javítania a gárdának, ugyanakkor ezt illetően most egy sokkal nehezebb feladat előtt áll, hiszen vasárnap a tavaly még az NB I-ben szereplő Gyirmót FC Győr lesz az ellenfél a másodosztály tizenegyedik játéknapján. Molnár László együttesét is legyőzte idegenben a Barcika, ugyanakkor az előző fordulóban idegenbe rámolt be négy gólt a Ceglédnek, ennek kapcsán fontos megjegyezni, a Gyirmót a liga egyik legeredményesebb csapata: 21 szerzett góljánál csak az élen álló MTK-Kisvárda duó talált be többször a ligában. Ami viszont a túloldalt illeti, a Szeged-Grosics 12 bekapott góljából hetet két meccsen kapott – a tavalyi stabilitás idén is jellemzi a gárdát, erre pedig szüksége is lesz a szegedieknek vasárnap kora este. Kérdés persze, a két vereség után miképp reagál majd a csapat, de Supka Attila nem volt borúlátó a találkozó előtt. „A soroksári mérkőzés megviselte a csapatot, ott nem játszottunk jól, viszont a Kazincbarcika ellen győzelmet érdemeltünk volna, de nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket. A játék megfelelő volt, erre lehet építeni, ezt szeretnénk folytatni, természetesen eredménnyel párosítani. Ebben a bajnokságban bárki bárkit meg tud verni, az MTK és a Kisvárda és a Gyirmót is kapott már ki. Ha a jobbik arcunkat mutatjuk, és mindenki a maximumot teszi hozzá a saját részéről, akkor jó eredményt tudunk elérni” – fogalmazott portálunknak a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője.

Online

Vasárnap 17 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Gyirmót FC Győr – Szeged 2011-Grosics Akadémia Merkantil Bank Liga találkozóról. Szurkoljon velünk!

Amint a várható játékról Supka Attila megjegyezte, minden mérkőzésen a stabilitásból próbálnak kiindulni, e mellett azért a támadójátékot próbálják képviselni – a meccseken meg is vannak a lehetőségeik, így jobbára a befejezésekre kell koncentrálniuk. „Sokkal jobban játszottunk, mint a Kazincbarcika, nekik szerencséjük volt a múlt fordulóban. Sajnos vannak sérültjeink, így Marko Dinjar, Andrej Causic, Szabó Péter és Tóth Gábor játékára nem számíthatok. Nagyjából megvan az alapcsapatunk, a játékunk nem volt rossz, fogunk egy-két helyen változtatni, de akik bejönnek, képesek a hiányzók pótlására” – tette hozzá a Szeged-Grosics mestere.

Így játszottak a csapatok a 10. fordulóban

Ceglédi VSE–Gyirmót FC Győr 0–4 (0–3)
Albertirsa, 500 néző. Vezette: Csonka Bence
Cegléd: Mursits – Valkovszki, Nánási, Preklet, Törtei, Damásdi, Asztalos (Peszmeg, 57’), Albert I., G. Bíró, Peres (Nyilas, 75’), Farkas J. (Szilágyi P., 59’). Vezetőedző: Klausz László.
Gyirmót: Sebők Zs. – Achim, Lengyel D., Lázár P., Présinger, Kiss M., Nagy P. (Varga P., 71’), Szőcs (Paku, 82’), Kőris (Stieber A., 73’), Jano, Szalánszki. Vezetőedző: Molnár László.

Szeged 2011-Grosics Akadémia – KBSC 0 – 1 (0-0)
Gyula, Grosics Akadémia. Vezette: Ducsai József (Medovarszki János, Szilágyi Norbert).
Szeged: Szántai – Horváth, Coroian, Farkas, Papp (Achim – a szünetben), Pászka, Nicorec (Germán – a szünetben), Zabari, Zádori, Beke, Molnár. Vezetőedző: Supka Attila.
Kazincbarcika: Somodi – Lőrincz (Süttő, 73′), Palmes, Heil, Constantinescu, Belényesi, Mikló (Kanalas, 68′), Kovács O. (Sigér, 81′), Hegedűs, Takács, Boros. Vezetőedző: Vitelki Zoltán.
Gól: Heil (77′).

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. MTK Budapest 10 8 1 1 23 8 15 25
2. Kisvárda 10 7 2 1 24 13 11 23
3. Kazincbarcika 10 7 2 1 13 10 3 23
4. Szolnoki MÁV FC 10 5 3 2 14 8 6 18
5. Békéscsaba 10 5 2 3 18 9 9 17
6. Gyirmót FC Győr 10 5 2 3 21 13 8 17
7. Nyíregyháza 10 4 4 2 16 12 4 16
8. ZTE FC 10 4 3 3 14 13 1 15
9. Szeged-Grosics 10 4 2 4 10 12 -2 14
10. Ceglédi VSE 10 4 2 4 9 12 -3 14
11. Soroksár SC 10 3 4 3 12 12 0 13
12. Vác FC 10 3 4 3 9 9 0 13
13. Budaörs 10 3 3 4 19 20 -1 12
14. Dorogi FC 10 3 2 5 15 16 -1 11
15. ETO FC Győr 10 3 2 5 9 12 -3 11
16. Budafoki MTE 10 2 4 4 9 13 -4 10
17. Mosonmagyaróvár 10 1 5 4 7 11 -4 8
18. BFC Siófok 10 1 2 7 8 19 -11 5
19. Soproni VSE 10 0 4 6 5 16 -11 4
20. Aqvital FC Csákvár 10 0 3 7 7 24 -17 3

A 11. forduló programja:

szeptember 30., szombat 15.00 Szolnoki MÁV FC – BFC Siófok. október 1., vasárnap 15.00 Budaörs – Zalaegerszeg, Budafoki MTE – Kisvárda Master Good, Vác FC – Aqvital FC Csákvár, Kazincbarcika – MTK Budapest, Soroksár SC – Soproni VSE, Dorogi FC – Credobus Mosonmagyaróvár. 17.00 Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE, Nyíregyháza Spartacus FC – WKW ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr – Szeged 2011-Grosics Akadémia.

Közélet

Gólzáporos győzelemmel avatta stadionját a Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Csákvár ellen első győzelmét szerezte meg a szezonban a Szeged-Csanád GA.

Tovább olvasom

Hírzóna

Babos főtáblára jutott

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Babos Tímea vasárnapi könnyed győzelmével főtáblára jutott a 250 ezer dollár összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztornán.

Tovább olvasom

Sport

Lőrincz Viktor elődöntős és olimpiai kvótát szerzett

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál