Sport

Labdarúgás: kétgólos hátrányból állt fel az FK Szeged + FOTÓK

Labdarúgás: kétgólos hátrányból állt fel az FK Szeged + FOTÓK

2017. szeptember 1., péntek
Labdarúgás: kétgólos hátrányból állt fel az FK Szeged + FOTÓK

Hiába vezetett 2-0-ra a Csongrád, ezúttal sem tudta 90 perc során legyőzni az FK Szegedet.

Azt követően, hogy szerdán a Magyar Kupa selejtezőjében találkozott a két együttes, pénteken este bajnokin fogadta a forduló előtt hibátlan mérleggel bíró Csongrádot az FK Szeged. Felettébb bátor játékkal kezdődött a meccs,

Imre Zoltán

távoli lövése épphogy elkerülte a a vendégek kapuját, majd egy perccel később a Csongrád messzi kísérlete már eredményt hozott,

Molnár Zsolt

lőtte ki a bal alsót jó 25 méterről, így korán vezetett a tavalyi ezüstérmes. Mintegy negyed óra elteltével tért magához a kapott gól után az FK Szeged, de

Dóra János

nem tudta bepöckölni a labdát, majd hiába indult jó ritmusban a találkozó, leült a meccs, és főképp mezőnyjáték zajlott a pályán. Előnyét növelhette volna

Szűcs Róbert

együttese, azonban csak lesgólokig jutott a Csongrád -

Rácz Dezső

kapáslövését lehet, hogy sokáig mutatták volna, ha ez egy televíziós mérkőzésen esik meg - majd a félidő hajrájában előbb

Dóra János

csúsztatása, majd Imre Zoltán lövése jelentett veszélyt

Oroszi Tibor

kapujára, de maradt az egygólos vendég előny a szünetre. A második félidőre kifutott a pályára az FK Szeged új igazolása, a Balástyától megszerzett

Antal Richárd

. Ugyanúgy kezdődött a második 45 perc, mint az első, ám Molnár Zsolt ekkor csak kapufáig jutott, nem sokkal később pedig két ziccert is hárítani tudott

Győri Róbert

. A diszkoszvetősök csapatkapitánya is megzörgette a keresztlécet, majd az adok-kapokból a Csongrád jött ki jobban ismét, mikor a jobb oldalvonal mellett teljesen üresen maradt Bagi István beadására érkezett a hosszún

Juhász Sándor

, akinek csak a fejét kellett beletennie a labdába, 0-2. A Csongrád játéka a sérüléssel bajlódó

Rácz Dezső

lecserélése után megváltozott, ezt kihasználva pedig egyre harapósabban támadott az FK Szeged, így a második vendég találatot követően négy perccel Dóra János addig forgott a tizenhatoson belül, amíg el tudta lőni a labdát - mi több, a bal alsóban kötött ki lövése, így még nem ért véget a meccs, 1-2. A csereként beállt

Fodor Bálint

, valamint

Huszka Milán

is lezárhatta volna a meccset, de kimaradtak a helyzeteik, mindez pedig két perccel a rendes játékidő letelte előtt vált igazán fontossá, amikor

Hegyesi

előtt adódott ziccer, miután nem tudott felszabadítani a csongrádi védelem, lövése azonban a kapufáról jött le, a kipattanót pedig Antal Richárd a léc alá vágta, ezzel kiegyenlített. A végén még a Csongrád utolsó erőit mozgósította, de a szívósan küzdő FK Szeged otthon tartott egy pontot. Így a két csapat szerdai kupameccse után a pénteki bajnoki is döntetlenre végződött, igaz, egészen más találkozó volt. Ezzel az FK két ponttal áll három fordulót követően, a következő játéknapon pedig a Kiskundorozsma ellen péntek este törhet szezonbeli első sikerére, míg a Csongrád először vesztett pontot az idei kiírásban, ezt jövő héten a Zsombó ellen javíthatják.

Szeged, Felső-Tisza-parti stadion, műfű, 200 néző.
2017. szeptember 1., 19.00
FK 1899 Szeged
Csongrád TSE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Tihanyi Gábor * Asszisztens: Bozóki Rajmund, Samu László
2
-
2

Csongrád megyei I. osztály, 3. forduló

FK 1899 Szeged - Csongrád TSE 2 - 2 (0-1)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 200 néző. Vezette: Tihanyi Gábor (Bozóki Rajmund, Samu László).

FK Szeged:

Győri - Heredea, Prontvai, Degovics, Zsilák M., Mannheim (Vass A., 50'), Imre, Csuka (Hegyesi, 65'), Szélpál (Antal R. - a szünetben), Lajkó, Dóra. Vezetőedző: Kiss Balázs.

Csongrád:

Oroszi - Mészáros M., Bakos, Bagi, Bodor, Huszka, Nagy A. (Juhász S., 18'), Kiss-Kása, Borda, Molnár Zs. (Nagy Á., 75'), Rácz D. (Fodor, 63') Vezetőedző: Szűcs Róbert.

Gól:

Dóra J. (74'), Antal R. (88') ill. Molnár Zs. (4'), Juhász (69')

Sárga lap:

Prontvai (72'). Kiss Balázs:

"Szerdán három 100%-os ziccerünk volt, és egy szabályos gólunkat fújták vissza lesnek. Ma végre az igazi arcát mutatta a csapat. Négy 40 éves játékosom van, szerda-péntek-szerda-szombat ritmusban játszunk, amatőr játékosként szenzációsan teljesítettek, nagyon büszke vagyok rájuk és a csapatra."

Szűcs Róbert:

"Nem tudjuk visszanézni, így el kell fogadjuk a játékvezető döntését, de 3-4 ígéretes helyzetünket és gólunkat is visszavonták az első félidőben. Nem szabad ugyanakkor erre fognunk, le kellett volna zárnunk a meccset 0-2 után, úgy gondoltuk, hogy már megvan a mérkőzés. Azt éreztem, hogy le akartuk tudni a meccset, így nem szabad hozzáállnunk. Nem hinném, hogy elfáradtunk volna, ezt a meccset fejben vesztettük el, vagyis egy vereséggel felérő döntetlent értünk el. Gratulálok az FK Szegednek!"

Online közvetítésünk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.