Kosárlabda: kikapott a Kassától a Szedeák

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felkészülési mérkőzésen 74-66-os vereséget szenvedett a Naturtex-SZTE Szedeák a Kassától Kaposváron.

Eredetileg a MAFC-cal csapott volna össze Andjelko Mandic együttese a kaposvári VII. Orosz László Emléktorna bronzmérkőzésén, ám a fővárosiaknak haza kellett utazniuk, így a Kassa ugrott be a helyükre. Jobban is kezdte a találkozót a szlovák együttes, az első negyedet 18-11-re nyerte meg. A második negyed is hasonlóan alakult, a nagyszünetig még hét pontot raktak hozzá az előnyükhöz. A második félidőben már jobban ment a szegedieknek, különösen a ma végleges szerződést kapó Josh Fortune remekelt, beszórt öt triplát is a szlovákok kosarába. Nenad Sulovicnak sem ment rosszul, a szerb magasember is bepötyögtetett tizennégy egységet. Ezzel együtt hiába nyerte meg a harmadik és negyedik negyedet is a Mandic-csapat, fordítania nem sikerült, így a kassaiak végül nyolc ponttal megnyerték a találkozót.

MTOK VII. Orosz László Emléktorna, bronzmérkőzés

Naturtex-SZTE-Szedeák – KB Kosice (szlovák) 66-74 (11-18, 14-21, 25-24, 16-11)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Szabó G., Söjtöry T., Koncsek B.
Szedeák: Boltics 6, Fortune 19/15, Csirics 8/6, Juhos 4, Sulovics 14. Csere: Kovács Á. 6, Wirth 9/3, Kerpel-Fronius G. -.

Előző sztori

A felelős állattartásra oktatták a vásárhelyi diákokat

Default thumbnail
Következő sztori

Asztalitenisz: Major ezüst Ostravában

Legutóbbi hasonló cikkek