Kultúra

Konferencia a 10 éves REÖK tiszteletére

Konferencia a 10 éves REÖK tiszteletére

2017. szeptember 18., hétfő
Konferencia a 10 éves REÖK tiszteletére

A REÖK megnyitásának 10. évfordulója alkalmából rendez konferenciát a kiállítóház, közösen a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel. Képző- és színházművészetről is lesz szó a program során.

Folytatja a pár éve megkezdett hagyományt a Szegedi Szabadtéri: újabb tudományos konferenciát szervez, melynek keretében neves előadókat invitál a Reök-palotába egy témakör kapcsán. Ez alkalommal az idén 10 éves REÖK áll a középpontban. Újdonság, hogy társrendező intézményként a Magyar Képzőművészeti Egyetem is bekapcsolódik a folyamatba. “A műalkotás mint látvány” címmel szeptember 22-én 10 órakor várják az egész napos programra az érdeklődőket. A konferencia két szekcióra bomlik.

Herczeg Tamás

Szabadtéri- és REÖK-igazgató megnyitóbeszéde után “A közönség elé tárt látvány” címmel kezdődik az első etap. Ennek előadói közt megtaláljuk

Gyenge Zoltánt

, a Szegedi Tudományegyetem dékánját,

György Pétert

, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetőjét,

Varga Tündét

, az MKE Képzőművészet-elmélet Tanszékének docensét és

Nátyi Róbert

művészettörténészt, a REÖK művészeti vezetőjét. Ők a fő tematika képzőművészeti vetületével foglalkoznak majd prezentációjukban. Délután 2 órakor kezdődik a második szekció, melynek “A színpadi látvány” címet adták a szervezők. Az előadások ekkor már a színházművészet felől közelítik meg a kiinduló tematikát - szó lesz többek közt szcenográfiáról és díszlettervezésről is.

Zeke Edit

, az MKE Látványtervező Tanszékének docense után

Khell Csörsz

Jászai Mari-díjas vizuális tervező ad elő. Mindketten dolgoztak már a Szegedi Szabadtéri előadásain. Őket követi Kiss Gabriella az MKE Látványtervező Tanszékéről. A részvétel a konferencián ingyenes. Az előadásokból idén is kötet készül majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.