Sport

Kézilabda: fényes az FKSE jövője

Kézilabda: fényes az FKSE jövője

2017. szeptember 10., vasárnap
Kézilabda: fényes az FKSE jövője

Csakúgy mint az előző évben, idén is a Tisza-parti Party keretein belül tartotta meg évadnyitó sajtótájékoztatóját az FKSE Algyő női és férfi kézilabda csapata. Bella Árpád, a klub elnöke kiemelte, hogy az országban nem sok egyesület mondhatja el magáról, hogy férfi és női vonalon is el tud indítani egy-egy csapatot.

A Tisza-parton tartotta meg évadnyitó sajtótájékoztatóját az FKSE Algyő női és férfi kézilabdacsapata.

Ahogy azt korábban megírtuk

, a férfiaknál egy nagy változás mindenképpen történt a nyáron, ugyanis több éves munka után elváltak

Dankó Ervin

vezetőedző és az FKSE útjai, így új szakember után kellett néznie a csapatnak. A választás

Kovács Istvánra

esett, aki korábban a Dunaferr utánpótlásában dolgozott, most pedig Kuvaitból tért haza, hogy segítsen elérni a klub céljait. Az új vezetőedző elmondta, hogy egészen más az arab kultúra, s mivel egy gazdag országról beszélünk, az élethez való hozzáállása is más az ott kézilabdázó játékosoknak, így nagyon nehéz motiválni őket, hiszen mindenük megvan. A szakember hozzátette, mindenképpen szeretett volna hazatérni, s bár a családja Dunaújvárosban él, örömmel fogadta el az algyőiek felkérését. Két új arccal mindenképpen találkozhatnak majd az FKSE mérkőzésekre járó szurkolók, hiszen

Vancsics János

és

Dolezsál Károly

is Algyőn folytatja pályafutását. Vancsics az Egertől érkezett a csapathoz, mint elmondta, ebben nagy szerepet játszottak a magánéleti tényezők is. Feleségével nem rég fogtak egy vállalkozásba, így szeretett volna közelebb kézilabdázni az otthonához a Kecelen élő játékos, ezért döntött a klubváltás mellett.

Dolezsál Károly

a Pick Szeged utánpótlásából érkezett, az U23-as csapat megszűnésével kellett új egyesület után néznie. A két új szerzemény elmondta, hogy az alapozás jól sikerült, ezt a kulimunkát mindenhol el kell végezni és már nagyon várják a szezonrajtot. Kovács István vezetőedző hozzátette, hogy mindenképpen szeretnének a dobogó valamelyik fokára fellépni a szezon végén, ám nem lesz egyszerű feladatuk, hiszen akár 6-7 olyan csapat is van az idei NB I/B mezőnyében, aki a bajnoki címre pályázik. A csapathoz kapcsolódó hír, hogy a ContiTech az idei évben is a fő szponzora marad a férfi együttesnek, amely így továbbra is ContiTech FKSE Algyő néven vág neki a bajnokságnak.

Az FKSE Algyői női csapata idén is az NB II-ben szerepel, és ahogy

Arany Zoltán

, a lányok edzője elmondta, keményen dolgoztak a felkészülési időszak alatt, sikerült elvégezni az eltervezett munkát, sőt a keretet is sikerült megerősíteni.

Draxler Orsolya

személyében egy igazi, tősgyökeres algyői csatlakozott az FKSE keretéhez. Draxler az előző szezonban Makón kézilabdázott, de örömmel fogadta el az FKSE ajánlatát, hiszen ahogy mondta, algyőiként nagyon jó érzés a helyi klub színeiben kézilabdázni. A csapat másik új érkezője

Velky Viktória

a Kézilabda Szeged SE-től igazolt Algyőre, a klubváltásban nála is nagy szerepet játszott a magánélete, kifejtette, úgy érzi, hogy az NB I/B már sok neki, plusz a folyamatos ingázás is sok idejét és energiáját emésztette fel.

Bella Árpád

, az FKSE elnöke kiemelte, nagyon kevés klub mondhatja el magáról Magyarországon, hogy női és férfi vonalon is el tud indítani egy-egy csapatot, még ha egyelőre nem is egy osztályban játszanak. Ezzel együtt a lányok célja mindenképpen az NB II megnyerése, ahogy azt az elnök megerősítette, ha idén nem sikerül, akkor nekivágnak jövőre is. Bella Árpád hangsúlyozta, hogy az algyői utánpótlásban most már nagyon sok fiatal pallérozódik, akik olyan edzőktől, korábbi játékosoktól tanulhatják meg a kézilabda alapjait, akikre felnézhetnek, és akik hatalmas rutinnal rendelkeznek.

Laluska Balázs

, korábbi válogatott kézilabdázó, az algyői utánpótlás vezetéséért felelős szakember hozzátette, 3-4 éven belül már a felnőtt csapatban is bemutatkozhatnak azok a fiatalok, akik most az utánpótlásban edződnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.