Közélet

Ítéletet hirdetnek a Hagyó-perben

Ítéletet hirdetnek a Hagyó-perben

2017. szeptember 29., péntek
Ítéletet hirdetnek a Hagyó-perben

Pénteken hirdet határozatot másodfokon a Szegedi Ítélőtábla a Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult perben.

A Kecskeméti Törvényszék első fokon hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntette miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte Hagyó Miklóst. A bíróság több más vádlottat is elmarasztalt, rájuk szintén felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki vagy pénzbüntetéssel sújtotta őket, három vádlottat pedig felmentett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlottak egy része esetében a büntetések súlyosítását, mások esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. A vád szerint 2007 januárjától 2008 decemberéig a hét érintett vádlott között alá-fölérendeltségi viszony alakult ki, és a BKV Zrt. vezetői a vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve a cégnek vagyoni hátrányt okoztak. A különbség az első fokhoz képest az, hogy most a vádhatóság álláspontja szerint a vádlottak bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket. A korábbi tárgyalásokon az ügyvédek védenceik felmentését, illetve a felmentő ítéletek helybenhagyását kérték, arra hivatkozva, hogy az ügyben első fokon a Kecskeméti Törvényszék járt el, sérült védenceik törvényes bíróhoz való joga. Az utolsó szó jogán

Hagyó Miklós

felmentését kérte, és hangsúlyozta, semmilyen bűncselekményt nem követett el, szintén ártatlanságát hangoztatta a többi jelenlévő vádlott, akik közül többen is részletesen elmondták, hogy milyen károkat okozott nekik a hét-nyolc éve tartó büntetőeljárás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.