Közélet

Ismét szegedi kutató zsebelte be a tudományos díjat

Ismét szegedi kutató zsebelte be a tudományos díjat

2017. szeptember 25., hétfő
Ismét szegedi kutató zsebelte be a tudományos díjat

A Nőkért és tudományért díj 15 éve alatt idén hetedik alkalommal kapta szegedi kutatónő a L’Oréal és az UNESCO elismerését, ezúttal Tóth Szilvia Zita, az MTA Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetének tudományos főmunkatársát díjazták a növények C-vitamin termelésével kapcsolatos kutatásáért.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is szegedi hölgy kapta a L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a tudományért ösztöndíj egyik elismerését. Két kivételes tehetségű magyar kutatónőt tüntettek ki hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia épületében,

Tóth Szilvia Zita

mellett

Wohner Nikolett

orvos vehette át a díjat, melynek összértéke 4 millió forint. A program célja, hogy minél több tehetséges, sikeres nő váljon elismertté és ismertté, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat. A díj szakmai és személyes célokra egyaránt felhasználható. Szilvia és csoportja a C-vitamin termelődését, szerepeit és a növényeken belüli szállítási folyamatait vizsgálja, amely folyamatok igen jelentősek lehetnek magas vitamintartalmú zöldség- és gyümölcsfajták létrehozásához és a termelt C-vitamin megőrzéséhez. "Azt is felfedeztük munkatársaimmal, hogy a C-vitaminnak jelentős szabályozó szerepe van a zöldalgák hidrogéntermelésében. Az európai szabadalom, amelyet beadtunk, lehetővé teheti, hogy a jövőben megújuló energiaforrásként hasznosítható hidrogén előállítására alkalmas algafarmok jöjjenek létre" - mondja a kutatónő. A szegedi kutatónő munkája a jövőben egyszerre adhat választ táplálkozástudományi kérdésekre, és segítheti elő egy újfajta alternatív energiatermelési rendszer megalapozását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.