Közélet

Ha egyedül nem megy, jó lesz Gyurcsánnyal is? - kérdezi a Magyar Narancs

Ha egyedül nem megy, jó lesz Gyurcsánnyal is? - kérdezi a Magyar Narancs

2017. szeptember 28., csütörtök
Ha egyedül nem megy, jó lesz Gyurcsánnyal is? - kérdezi a Magyar Narancs

Hiába ellenkezett kézzel-lábbal Botka László korábban, úgy tűnik, az MSZP-nek szüksége van Gyurcsány Ferencre. A kérdés az, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje partner lesz-e ebben.

Pár órán belül két dolog is mellbe vághatta a Botka-párti MSZP-seket szerdán –

írja a liberális Magyar Narancs

. Előbb a

Medián legfrissebb felmérése világított rá

, hogy az MSZP történelmi mélyponton áll, ami a párt támogatottságát illeti, a biztos szavazók körében nem érik el a 10 százalékot sem. Ez az adat nagyon fájhat

Botka Lászlóéknak

, akik nemcsak azzal szembesülhettek, hogy a Jobbik elhúzott tőlük, hanem azzal is, hogy az LMP kezd feljönni rájuk. Ami szintén aggasztó lehet a Botka-pártiak számára, az, hogy

Molnár Gyula

szocialista elnök közleményben jelezte:

az MSZP nyitott azokra a tárgyalásokra

, amelyek

Gyurcsány Ferenc

DK-elnök, volt miniszterelnök választási listán való szerepléséről szólnak.

Botka László

és Gyurcsány Ferenc viszonya azonban finoman szólva sem nevezhető nem hogy barátinak, még formálisnak sem. Botka korábban így nyilatkozott a korábbi miniszterelnökről: „Gyurcsány Ferenc személye gátja a kormányváltásnak. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azután mondta ezt a távirati irodának, hogy telefonon beszélt a Demokratikus Koalíció elnökével. A szocialista politikus korábban az InfoRádió Aréna című műsorában is egyértelművé tette, hogy a DK-ra és a szavazóira nagyon is számít, Gyurcsány Ferencből viszont nem kér.” „Azt a folyamatot, hogy megszólítsunk még sok százezer embert, a legfontosabb célt, nemhogy nem könnyíti, nehezíti, ha Gyurcsány Ferenc ott van" - tette hozzá Botka László, aki korábban jelezte: "Csak akkor lenne értelme a tárgyalásoknak, ha a DK elfogadná a feltételeit, Gyurcsány Ferenc viszont színjátékot játszik." Mint fogalmazott: a DK elnöke nem látja be, hogy ő Magyarország legelutasítottabb politikusa, és a hétvégén szét akarta trollkodni az MSZP kongresszusát.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.