Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Gerő András: a Jobbik többször bizonyította, hogy cigány- és zsidóellenes

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Gerő András történész a Szeretem Magyarországot Klub belső levelezőlistájára olyan tartalmú e-mailt juttatott el, amelyben azt írta, hiba volt meghívni a klub belső rendezvényére Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Szerinte a párt sokszor bizonyította, hogy rasszista politikai tartalmakat képvisel, cigány- és zsidóellenes – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szerdán.

A Híradónak Gerő András azt mondta: “a Jobbik a magyar társadalom politikai megrohasztója”.

A műsorban elhangzott: Vona Gábor egy hete a “baloldali-liberális” Szeretem Magyarországot Klubba kapott meghívást. Először a Mandiner portál írta meg, hogy az ötlet ellen a társaság több tagja tiltakozott. Gerő András belső körlevélben fordult a vezetőséghez azt kérve, hogy vonják vissza a döntést.

Úgy fogalmazott: a Jobbik nemzeti radikális eszmerendszerének szerves részét képezte a cigány- és zsidóellenes rasszizmus, ezen pedig az sem változtat, hogy az utóbbi időben békésebb szólamokat hangoztatnak, a Jobbik elnöke továbbra is “vállalhatatlan politikus”. Gerő András az M1-nek arról beszélt: úgy gondolja, egy civil, nem rasszista társaság ne legitimálja a politikai és közéletben megjelenő rasszizmust.

A szervezet nem vonta vissza a meghívást, Vona Gábor kedden részt vett a zártkörű vitaesten. A Jobbik elnöke a Híradó kérdésére annyit mondott, a fórumon szerinte kötetlenül beszélgettek, részleteket nem árult el.

A Híradó tudósításában arról számolt be: Gerő András szerint a vitafórumon többen is szembesítették Vona Gábort korábbi rasszista és antiszemita kijelentéseivel, például azzal a mondatával, hogy ha kiderülne, hogy zsidó, lemondana. Szerinte Vona Gábor többször is magyarázkodott és azt mondta, ezeket a mondatokat valójában nem is úgy értette, ahogy azt most számon kérik rajta.

Vona Gábor most azt mondja, amit a baloldali-liberális közönség hallani akar, azért, hogy szavazatokat szerezzen – tette hozzá Gerő András. A történész véleménye szerint a baloldali szavazók megnyerése miatt hangoztatott néppártosodás csak “politikai blöff”, valódi bocsánatkérést ugyanis eddig sem a zsidók, sem pedig a romák nem kaptak Vona Gábortól.

Tovább olvasom

Egészség

Nem jár táppénz annak, aki külföldi útja miatt házi karanténba kerül

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Viszont ha a PCR-teszt alapján kiderül, hogy valaki fertőzött, akkor jár a táppénz. 

Tovább olvasom

Hírzóna

Emléktáblát állítottak Petrás Incze János minorita szerzetesnek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Őt tartják a moldvai csángó közösség apostolának.

Tovább olvasom

Hírzóna

A polgármester, aki csak a városával nem törődik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egymásra licitálnak a baloldali politikusok, hogy ki tud radikálisabb lenni. – írja a Magyar Hírlap.

Tovább olvasom

Aktuál