Közélet

Botka: nem minden ellenzéki párt akarja leváltani a kormányt (FRISSÍTVE)

Botka: nem minden ellenzéki párt akarja leváltani a kormányt (FRISSÍTVE)

2017. szeptember 16., szombat
Botka: nem minden ellenzéki párt akarja leváltani a kormányt (FRISSÍTVE)

Legyőzhetjük Orbán Viktort és megfordíthatjuk a magyarok sorsát - mondta Botka László szombaton Budapesten. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a kormányváltást akaróknak szövetségre kell lépniük, ennek nincs alternatívája. A Demokratikus Koalíció közleményben reagált. A párt véleménye szerint, a szocialista politikus miatt bukik az ellenzéki összefogás.

Szeged polgármestere az MSZP-választmány ülésén kiemelte, hét hónappal a választás előtt lejárt az üres szavak, de eljött a tettek ideje. Ütött az óra, hogy egy "nagy lépést tegyünk előre" a szabad Magyarország felé és ütött

Orbán Viktor

uralmának utolsó órája is - fogalmazott.

Botka László

közölte, pártjával a kiábrándultakat, a csalódottakat és az elégedetleneket képviselik. "Helyrehozzuk mindazt, amit az elmúlt 16 évben a politikusok elrontottak" - hangoztatta, jelezve, hogy igazi szociáldemokrata programjuk a többi közt a szegények felemelését, a nyugdíjak emelését, az iskolák, a kórházak színvonalának javítását célozza. A szocialista politikus szólt arról is, hogy úgy tűnik, nem minden ellenzéki párt akarja leváltani a kormányt, hanem saját politikai túléléséért küzd. Ha valóban a kormányváltás lenne a céljuk, akkor azzal is tisztában lennének, hogy ez csak és kizárólag szövetségben lehetséges - tette hozzá. Botka László szerint aki nem hajlandó részt venni a szövetségben, aki még tárgyalni sem hajlandó, az nem akarja valójában, hogy "Orbán és bandája 2018-ban megbukjon". Ezek a pártok és politikusok mondhatnak bármit, "színészkedhetnek reggel, délben és este", bújhatnak párthatározat mögé, a lényeg ugyanaz: nem hisznek a győzelemben - közölte. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje jelezte, elítéli ezt a magatartást, küzd ez ellen. Álláspontjából nem enged, személye a garancia, mert csak elvi alapokon lehet újjáépíteni az ellenzéket - fogalmazott. Jöjjön létre a kormányváltók szövetsége, mert kormányváltást várnak tőlünk a magyarok! - hangoztatta. Botka László azt mondta, sokáig azt lehetett hinni, a kormány szolgálja az országot, de arra "ébredtünk, az ország lett a kormány szolgája", Orbán kormánya tudatosan taszította kilátástalanságba, szegénységbe az országot. Orbán Viktor megkapta a második és a harmadik esélyt is. "Ne adjunk Orbánnak negyedik esélyt!" - szólított fel. Hozzátette: a legtöbben a 2010-es kormányváltás után már másnap csalódtak. Példaként hozta fel a nyugdíjpénztárak államosítását, a "trafik- és földmutyikat", a kiskeresetűek adójának növelését, a jóléti és szociális intézmények leépítését, az oktatás és az egészségügy "elgázolását". Szerinte most már mindenki érzékeli, hogy Orbán nem az a vezető, aki a közösség érdekeit nézi, ő a kevesek, a pártelit, a milliárdosok, a multik támogatására esküdött fel. Magyarország egy középkori kiskirályság lett, ahol Csák Máték diktálják a törvényt - mondta. Botka László szerint két dolgot tehet Magyarországon az, aki kiábrándult, vagy elmegy külföldre, vagy megadja magát. Elmondta, azoknak, akik elmenekültek innen, Orbán nem engedi meg, hogy szavazzanak, helyettük a határon túli magyarokat akarja lekenyerezni, akik a saját bőrükön még nem érezték meg "népnyúzó politikáját". Közölte, a baloldal azokat is akarja képviselni, akik azért szavaztak a Fideszre, mert a szívükre hallgattak és most azért akarnak kormányváltás, mert megszakad a szívük, hogy mivé lett az ország. Mint mondta, igazi baloldali fordulatot akarnak, amely a kisemberek, a munkavállalók, a kisnyugdíjasokért lép fel és a haza érdekét nézi mindenek előtt. A haza érdeke pedig - folytatta - nem Orbán hatalmának,

Putyin

befolyásának,

Mészáros Lőrinc

gazdagságának növelése. Botka László megerősítette, hogy közös listát, közös egyéni jelölteket, közös programot és közös miniszterelnök-jelöltet szeretne a baloldalon. Elmondta, az első szövetségesek már "meg is érkeztek". Bemutatta

Ács Sándornét

, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjét, akivel együtt harcolnak a fenntartható fejlődésért. Üdvözölte Andor László volt uniós biztost, akiről azt mondta, segít Magyarországot visszaállítani az Európába vezető útra. Bemutatta az Együtt tagját, Komáromi Zoltánt, aki a magyar egészségügy újjáélesztésének programját készíti. Botka László a liberális Szent-Iványi Istvánról azt mondta, arról gondoskodik, hogy Magyarországra az egész világon újból konstruktív partnerként tekintsenek. Köszöntötte

Büttl Ferencet

, a Párbeszéd tagját, akiről azt mondta, miatta tudja már az egész ország, ha az MSZP nyer, a tehetőseknek többet kell tenniük a közösbe. Bejelentette azt is, hogy a következő hetekben megkezdik az együttműködési tárgyalásokat Nyugdíjasok Országos Szövetségével, amelynek elnöke, Némethné Jankovics Györgyi szintén jelen volt a választmányi ülése. Botka László köszöntötte

Rója Istvánt

, a makói József Attila Gimnázium volt igazgatóját, aki a makói-hódmezővásárhelyi körzetben lesz jelölt és

Angeli Gabriellát

, aki a kalocsai körzetben lesz országgyűlési képviselőjelölt. A szocialista politikus úgy látta, hogy a jogállam szétverésénél, a haveri kapitalizmus kiépítésénél sokkal súlyosabb Orbán Viktor azon bűne, hogy gerinctelenné akarja tenni a nemzetet, hogy alattvalókká akarja tenni a magyarokat. Elég volt ebből! Fel kell szabadítani Magyarországot! - hangoztatta. Az a kormány, amely leváltja a mostanit, nem fog urizálni, nem fogja kutyába venni a magyarokat - mondta. Közölte, azt ígéri, a törvények mindenkire érvényesek lesznek, legyen felcsúti vagy zalalövői.

DK: Botka miatt bukik az ellenzéki összefogás

A teljeskörű ellenzéki együttműködésről tárgyaló demokratikus ellenzéki pártokat egy hajszál választotta el a végső megállapodástól 2016 decemberében. Akkor jelentkezett be Botka László közös miniszterelnök-jelöltnek, azt állítva, hogy a győzelem forgatókönyve van a kezében. Ez a forgatókönyv az ő miniszterelnök-jelöltségének mindenki által való elfogadását, az ő feltételei szerint összeállított közös pártlistát, és az ő elképzelései szerint szétosztott egyéni választókerületeket tartalmazta és tartalmazza mind a mai napig. Az ellenzéki tárgyalások félbeszakadtak. Botka bejelentkezésétől lassan eltelt 9 hónapban egyetlen ellenzéki pártot sem tudott meggyőzni igazáról. A végső megállapodástól messzebb vagyunk, mint 2016 decemberében. Ha ez így folytatódik, a győzelem forgatókönyvéből a vereség forgatókönyve lesz. A demokratikus ellenzéki pártok eddig megismert programjai, programrészletei bizonyítják, hogy a pártok a legfontosabb kérdésekben egyetértenek; szakmai értelemben az ellenzék kész a közös kormányzásra. A kormányzóképesség felmutatásához azonban még egy dolog kell: az, hogy bebizonyítsák alkalmasságukat a közös kormányzásra; a hatékony, stabil, zavarmentes együttműködés folyamatos biztosítására. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje ezidáig nem volt képes ezen működőképes, politikai, vezetési egység megteremtésére. A jelölt mai nyilvános beszéde azt bizonyítja, hogy eddigi kudarcát beismerni, korrigálni még most sem képes. Hiába vannak szép mondatok, programelemek a jövő Magyarországáról, ha ahhoz pártján kívül senkit nem tud megnyerni. Aki vezetőnek jelentkezik, különösen egy olyan bonyolult közösség élére, mint amilyen a demokratikus ellenzék pártjai, mozgalmai, annak képesnek kell lennie ezek összefogására, az együttműködés megteremtésére. Ez kompromisszumok, belátás nélkül nem megy. A miniszterelnök-jelöltnek még nem fogyott el az ideje, de téved ha azt hiszi, hogy a választók nem büntetnek bennünket azért, hogy a közös alternatíva bemutatása helyett hónapok óta számukra érdektelen viták uralják a közéletet – áll a Demokratikus Koalíció közleményében.

Karácsony nem kért a Botka-show-ból

Karácsony Gergely, a gyakorlatilag mérhetetlen Párbeszéd nevű párt miniszterlenök-jelöltje érdekes pávatáncba kezdett – írta meg a sztarklikk.hu. Az MTI augusztus 26-i híre szerint Botka László a Szegeden megrendezett Igazságos Magyarországot! című konferencián elmondta, a programjának alapelveit felvázoló tíz pontot átadta Karácsony Gergelynek, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének, aki ugyancsak jelen volt és hozzászólásban kifejtette, "Botka László mellett szívesen küzd egy igazságos Magyarországért, ellene pedig nem". Az MTI mai híre: A családtámogatással, az oktatással, az egészségüggyel, a korrupcióval és az euró bevezetésével is foglalkozik az Együtt 2018-as választási programja, a Szabadság és igazságosság című kiadványt szombaton mutatták be Budapesten. Az Együtt rendezvényén - amely azonos időpontban volt a szocialistákéval -, a Párbeszéd két társelnöke, Karácsony Gergely és Szabó Tímea is részt vett. Az Együtt korábbi döntése értelmében az MSZP-vel nem kívánnak együttműködni a 2018-as választáson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.