Írjon nekünk

Közélet

A TeSzeddhez kapcsolódóan „Leszedd” és „Megesz” is lesz Bordányban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Bordány az idei évben is csatlakozott „A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” elnevezésű akcióhoz, amely ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma – közölte Kiss-Patik Péter, a település alpolgármestere.

Idén immár hetedik alkalommal megvalósuló rendezvény célja, hogy a helyi emberek bevonásával közösen tisztítsuk meg szűkebb-tágabb környezetünket. A most hétvégén zajlódó országos felhíváshoz a Faluház koordinálásával Bordány is csatlakozott, szeptember 15-én, pénteken több helyszínen zajlódnak majd ezzel kapcsolatosan munkálatok. Egyrészt az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és pedagógusai az iskola és sportcsarnok közvetlen környékén, valamint a szomszédos játszótéren fognak szemetet szedni 14.00 és 16.00 óra között. Az akció fontos szemléletformáló erővel is bír a diákok számára, hiszen megtanulhatják, hogy az általuk használt intézményekben és közösségi tereken együtt kell vigyáznunk környezetünkre, annak tisztán tartására.

A civil önkénteseket pénteken délután kettő órára a Faluházhoz várják, akik a Park teret, a Polgármesteri Hivatal környékét, a Benke Gedeon utcát, a Kossuth utca központi részeit és az Apraja-Falva Óvoda és Bölcsőde melletti területeket fogják átnézni és az esetlegesen keletkező szemetet összegyűjteni. Az országos akció nevéhez és céljához kapcsolódva „Leszedd” is lesz Bordányban, aminek a lényege, hogy a településen található hirdetőtáblákat is megtisztítják, hiszen sok olyan régi reklám található ezeken a felületeken, amelyek már rég nem aktuálisak.

A programhoz csatlakozó önkéntes segítők munkáját a szervezők a program végén egy-egy lekváros palacsintával jutalmazzák. A programmal kapcsolatosan további információ kérhető a Faluház ügyfélpultjánál személyesen, illetve telefonon a +36309650771-es számon kapható. Csatlakozzon a felhíváshoz Ön is!

Kommentek

Hírzóna

Új módszerekre van szükség a felsőoktatásban – véli az illetékes helyettes államtitkár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Például projektpedagógiára – mondja Horváth Zita.

Tovább olvasom

Hírzóna

Indulhat a Sándorfalva és Ópusztaszer közötti kerékpárút építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Közel egymilliárd forintból.

Tovább olvasom

Hírzóna

Agyafúrt trükkel csalhattak adót Ujhelyi István elnökösködése idején a Pick Szegednél?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A PestiSrácok.hu szerint legalábbis.

Tovább olvasom

Aktuál