Közélet

A közigazgatási reformról és a migrációról egyeztettek

A közigazgatási reformról és a migrációról egyeztettek

2017. szeptember 25., hétfő
A közigazgatási reformról és a migrációról egyeztettek

A magyar közigazgatási rendszer átalakításáról és a migrációs helyzet hazai kezeléséről tartott előadást Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja szeptember 21-én, a lengyelországi Łódz vajdaság tartományi hivatalában.

A megyei kormányhivatal delegációját

Zbigniew Rau

, a vajdaság vezetője hívta meg, hogy egy szakmai szeminárium keretében összehasonlítsák a közigazgatási rendszerek működését, és megosszák egymással a jogalkalmazás gyakorlati tapasztalatait. A program előkészítésében és lebonyolításában kiemelt szerepe volt

Karol Biernackinak

, a Lengyel Köztársaság szegedi, tiszteletbeli konzuljának. Bár a két megye közötti együttműködési megállapodás csaknem 30 éves, az állami feladatok végrehajtásáért felelős két szervezet hivatalosan csak tavaly októberben vette fel a kapcsolatot egymással. Akkor Zbigniew Rau járt Szegeden, az 1956-os forradalom 60 évfordulójára szervezett megemlékezésen és mondott ünnepi beszédet Juhász Tünde meghívására. A látogatás viszonzására csaknem egy évvel később, a napokban került sor, mégpedig egy szakmai program keretében. A vajda - aki a krakkói egyetem jogi karának professzora is egyben -, arra kérte fel a Csongrád megyei kormánymegbízottat, hogy a közigazgatás rendszerének magyarországi átalakításáról és a migrációs helyzet itteni kezeléséről adjon tájékoztatást a tartományi hivatal munkatársainak. Lengyel részről pedig az ottani államigazgatás feladatelosztásáról és az e-közigazgatás eddigi eredményeiről hangzott el előadás. Juhász Tünde mindkét prezentációja nagyon aktuális volt. Lengyelországban a közigazgatás magyarországihoz hasonló reformja van napirenden, így nagy érdeklődés kísérte a Csongrád megyei beszámolót, amely a 2010 óta bekövetkezett átalakítás főbb lépéseit és tapasztalatait összegezte. A kormánymegbízott elmondta: Magyarország közigazgatási rendszerét azért alakította át a második és a harmadik Orbán kormány, mert a gazdasági válságból való kilábalást versenyképes államigazgatással akarta szolgálni. A csúcsminisztériumok, valamint a kormányhivatalok és járási hivatalok rendszerének létrehozásával párhuzamosan feladattisztítás történt: az önkormányzatoktól átkerült az új szervezetbe szinte minden olyan feladat, ami állami, és amelynek ellátását az állam finanszírozza. Az átalakítást belső folyamatok is kísérték: az összevonások következtében kevesebb lett a vezetők száma, a bürokrácia csökkentés jegyében hozott döntéseknek köszönhetően pedig sok eljárás, jogszabály egyszerűsödött, és számos szolgáltatás lett ingyenes az állampolgárok számára. „Még nem értünk a feladatok végére, nagyon komoly fejlesztések várnak ránk az elektronikus közigazgatás területén. Én személy szerint hiszek abban, hogy az ügyfélbarátabb működtetésre számos lehetőség van a digitális közigazgatásban” – foglalta össze Juhász Tünde a magyar közigazgatás átalakításának lényeges lépéseit és jövőbeni kilátásait. A Csongrád megyei kormánymegbízott migrációs helyzetet bemutató előadása azért is volt különösen aktuális, mert éppen két éve annak, hogy Magyarország fizikailag és jogilag is lezárta déli határszakaszát. Juhász Tünde részletes tájékoztatást adott azokról a döntésekről, amelyekkel az Orbán kormány megállította a közel-kelet felől érkező migránsok áradatát. Beszámolt arról, hogy a fizikai és jogi határzárról szóló kormányzati intézkedést nemzeti konzultáció előzte meg, és több mint egymillió magyar állampolgár kérte a szigorúbb szabályozást. Ennek következtében épült fel az ideiglenes határzár és jött létre a tranzitzóna, ahol a menekültügyi eljárást hivatalosan kezdeményezők megvárhatják az ügyük lezárását. Jelenleg a 460 férőhelyes röszkei objektumban 215 fő várja menedékkérelme elbírálását. A kormánymegbízott kijelentette, a szigorú intézkedések bevezetését az is indokolta, hogy a Csongrád megyei határon átkelt migránsok között olyan személyek is voltak, mint

Ahmed. H.

, vagy

Salah Abdeslam

, akik bizonyítottan összefüggésbe hozhatók fundamentalista szervezetekkel, terrorcselekményekkel. A megyei kormánymegbízott köszönetét fejezte ki azért, mert Lengyelország hazánk segítségére volt az élőerős határvédelem biztosításában. Mint ismeretes, 50 fős lengyel határvadász egység egy hónapon át teljesített szolgálatot a déli határszakaszon, 2016 őszén. Végül ismertette a Nézőpont Intézet reprezentatív felmérésének eredményét, amelyet a visegrádi együttműködés országaiban végeztek a magyar kormány által hozott migrációs intézkedésekről. A kutatásból kiderült, a megkérdezettek 73 százaléka értett egyet a magyar határzár megépítésével, fenntartásával, és ugyanilyen arányban utasították el a kötelező betelepítési kvótákat. A lengyel részről elhangzott előadások egyikét, az ottani közigazgatási rendszer átfogó ismertetését prof.

Piotr Korzeniowski

tartotta, aki a łódz-i egyetem tanára, de a Varsói Regionális Közigazgatási Bíróság bírája is egyben. Ismertette az elnök, a minisztertanács, valamint a központi szervek szerepét az igazgatási rendszerben és bemutatta a helyi önkormányzati igazgatás feladatait is. A Biztonsági és Válságkezelési Minisztérium igazgatóhelyettese, Marcin Szmaja pedig az elektronikus közigazgatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésről adott tájékoztatást. A szeminárium után a magyar delegáció egy fotókiállítást látogatott meg a Łódz-i Fotográfiai Társaság kiállító termében, amely szentesi alkotók képeiből áll. A nap zárásaképpen az estét a helyi Zeneakadémia patinás épületében töltötték, ahol klasszikus zenei koncerttel készültek a házigazdák a Csongrád megyeiek tiszteletére. Az akadémia mester-, és doktori képzésében résztvevő hallgatók adtak műsort – egyebek mellett magyar szerzők műveit is tolmácsolva. Mind Juhász Tünde, mind pedig a vendéglátó hivatal vezetője, Zbigniew Rau rendkívül eredményesnek ítélte az egy napos szakmai programot. A felek abban állapodtak meg, hogy a jövőben félévente találkoznak majd és aktuális közigazgatási, jogalkalmazási kérdésekben rendszeresen összevetik a gyakorlati tapasztalatokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.