Írjon nekünk

Bulvár

A felelős állattartásra oktatták a vásárhelyi diákokat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A helyes és felelős állattartásra oktatta a Klauzál Gábor Általános Iskola diákjait a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. „Az első óra a felelős állattartásról” című projekt keretében a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismerhették meg a felsőbb tagozatosok.

Megtartotta első óráját a hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolában a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete szeptember 22-én. A 4-6. osztályos diákok a felelős és helyes állattartásról hallhattak „Az első óra a felelős állattartásról” című projekt keretében. Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, a többi között a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismertették meg a tanulókkal, de kiemelt szerepet kapott az érzékenyítés is, hiszen bemutatták, hogy milyen rossz körülmények közül kell néha állatokat menteni.

Hozzátette, állatvédelmi szervezet révén kiemelt figyelmet fordítanak a prevencióra, hiszen hosszú távú céljuk az, hogy azok a fiatalok, akik ma az iskolapadban ülnek már felelős állattartóként lépjenek a nagybetűs életbe. Ha ez megvalósul, kevesebb állat kerülhet az utcákra, menhelyekre, állatotthonokba.

Az órán arra is fény derült, hogy mit kell tenni, ha például egy kóbor állattal találkozunk az utcán. Erről már Genye Helga, az egyesület önkéntese beszélt a diákoknak. A legjobb ilyenkor megvizsgálni, hogy megsérült-e, szükség esetén orvoshoz vinni, biztonságba helyezni, és megkeresni a gazdáját. Ebben az állatvédelmi szervezetek is tudnak segíteni.

Az egyesület hamarosan újabb órát tart, hiszen célja, hogy minden gyereket megszólítson és választ adjon az állattartással kapcsolatos kérdéseikre. Legközelebb október 4-én, az Állatok Világnapján, a Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskolában oktatják majd a diákokat. Az intézmény egyébként állateledel gyűjtést is tart, a beérkezett adományokat az egyesületnek ajánlották fel.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál