Bulvár

70 cica vár szerető gazdira + FOTÓK

70 cica vár szerető gazdira + FOTÓK

2017. szeptember 4., hétfő
70 cica vár szerető gazdira + FOTÓK
macska_orokbefogadas01_gs

Minden hónap első keddjén örökbefogadó napot tart a szegedi Macska Mancs Team. Mi is elmentünk az egyikre, s nehezen búcsúztunk. Összesen 70 kisebb-nagyobb cica vár szerető gazdira.

Három igazi eleven, rosszcsont kiscica fogadta lapunk munkatársait a Körtöltés utcai állatorvosi rendelő udvarán. Augusztusban kivételesen nem a hónap első keddjén tartotta az először júliusban meghirdetett örökbefogadó napot a Macska Mancs Team, ezt látogattuk meg nemrégiben. „A két lányt, a fekete-fehéret és a cirmost este fél 12-kor hoztam el a sándorfalvi erdőből, addig a megtaláló vigyázott rá, a kis kandúrt pedig a kecskéstelepi művelődési ház mellett találták fiatalok szintén éjszaka” – mondta

Budai László

önkéntes állatmentő, a szervezet alapítója. A megszokott 50 helyett most 70 macska él menhelyén, de úgy gondolja, a legjobb, ha szerető gazdit kapnak. Ő a cicákat ingyen adja, cserébe csupán azt kéri, hogy a befogadó adassa be az oltásokat, mert ha ezt a néhány ezer forintot elkölti az állatra, akkor később sem fogja cserbenhagyni. Ezek a költségek az esetben is megjelennek, ha mi magunk fogadunk be egy árva cicát.

macska_orokbefogadas08_gs

„Mindenféleképpen szükséges a bélférgek, a külső élősködők elleni védekezés elkezdeni. Feltételeznünk kell, hogy a kismacskában orsóférgek lehetnek, a bőrükben, fülükben rühatka kifejlődhet” – tanácsolta

Perényi László

állatorvos. Javasolta, hogy talált cica esetén vizsgáltassuk meg, hogy van-e macskaleukózisa, immunhiányos betegsége, hiszen megfertőzheti a többi állatunkat. Felhívta a figyelmet, hogy friss befogadás esetén két hét karantén időszakot szükséges tartani. Jó minőségű, kölyökmacskák számára készített tápot szükséges a cicának adni. „Ő egy obligát ragadozó, azaz ételének modelleznie kell a természetben élő macskák táplálékát, mert csak így tud fejlődni” – magyarázta. Kötelező védőoltás nincs, de olyan vírusos betegségek ellen, mint a macskanátha, amelyet akár a cipőtalpon is hazavihetünk, érdemes beoltatni még a szobában tartott állatokat is. Kinti macskák esetében ezen felül erősen ajánlott a macskaleukózis és a veszettség elleni oltás. A védőoltásokat évente kell megismételni. Azonban nem csak örökbefogadással segíthetünk: Macska Mancs Tanya lakóinak tápra van szükségük, valamint egy komoly összegű villanytartozás kifizetésére, amelyet az előző zord télen halmoztak fel. Minden hónap első keddjén, azaz legközelebb szeptember 5-én (kedden) tartanak örökbefogadó napot a Körtöltés utca 23. szám alatt. Bővebb információ Budai Lászlótól: 0670/593-28-87

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.