Közélet

Vádemelés a hódmezővásárhelyi csúszdavár elbontása miatt

Vádemelés a hódmezővásárhelyi csúszdavár elbontása miatt

2017. augusztus 17., csütörtök
Vádemelés a hódmezővásárhelyi csúszdavár elbontása miatt

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki a polgármesteri hivatal előadójaként vagyonkezelői kötelezettsége megszegésével egy helyi iskolának okozott közel 700.000 forintos vagyoni hátrányt.

A vádirat szerint a vádlott Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának szakelőadójaként megbízást kapott 2016 nyarán felettesétől, hogy végeztessen bontási munkálatokat egy önkormányzati ingatlanon. A vádlott a munkálatok elvégzésével megbízott vállalkozót a munkaterületre beengedte, majd azzal a feladattal bízta meg, hogy mindent elbonthatnak. A munkálatok során elbontották az ingatlan területén található közel 700.000.-Ft értékű és egy helyi iskolát működtető alapítvány tulajdonát képező, csúzdavár elnevezésű fa játszóelemet is, amelyet ismeretlen helyre szállítottak. A vádirat szerint a vádlott munkaköri leírása szerint köteles volt a közvetlen felettese által adott feladatok végrehajtására, így az idegen vagyon kezelésével megbízott férfi az ebből folyó kötelezettségét megszegte és az alapítványnak közel 700.000.-Ft vagyoni hátrányt okozott. A járási ügyészség a vádlottat nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.