Közélet

Szijjártó: fontos szövetségesünk Dánia

Szijjártó: fontos szövetségesünk Dánia

2017. augusztus 29., kedd
Szijjártó: fontos szövetségesünk Dánia

Dánia fontos szövetségese Magyarországnak az Európai Unióban (EU) és a NATO-ban, és nincs "igazán vitás ügy" a két állam között - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a dán partnerével folytatott keddi budapesti megbeszélés utáni sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter

hangsúlyozta, mindkét állam célja az EU versenyképességének javítása és Európa biztonságának helyreállítása. "Egyetértünk abban, hogy az illegális migráció és a terrorizmus az elkövetkezendő időszaknak is egy nagyon súlyos kihívása lesz" az unió számára, akárcsak abban, hogy az EU külső határait meg kell védeni, az illegális bevándorlást kiváltó problémákat pedig keletkezésük helyszínén kell kezelni - mondta a miniszter. Világosan látszik, hogy több kérdésben értünk egyet, mint nem - fogalmazott a magyar diplomácia vezetője, hozzátéve: az eltérő szempontból megközelített kérdések esetében "az azokról szóló vitáink mindig a kölcsönös tisztelet keretén belül maradtak", a kulturáltságnak azon a fokán, amit európai kontextusnak nevezünk. Szijjártó Péter elmondta dán partnerének, hogy Magyarország semmilyen módon nem támogatja a kötelező betelepítési kvótát, ami meghívást jelenthet az érkezők számára, egyben erősíti az embercsempészek üzleti modelljét. "Miközben az Európai Unió történetének legsúlyosabb terrorfenyegetettségében élünk, abba kellene hagyni egyes tagállamok folyamatos kipécézését" - jelentette ki egy Lengyelországgal kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszter. Hozzátette, "mi a lengyel barátaink mellett állunk, és természetesen, hogy ha a lengyelek ellen valaki EU-szankciót akarna bevezetni, azt megvétózzuk". Kiemelte: az Európai Unió egyik legfontosabb vívmánya a schengeni rendszer, ha pedig sikerül megvédeni a közösség külső határait, akkor nem lesz szükség arra, hogy bárki ellenőrzést vezessen be a belső határokon, hozzátéve, hogy mindkét állam "egy fair Brexitben érdekelt". A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta: Dánia Magyarország fontos gazdasági partnere, tavaly az árucsere meghaladta az egymilliárd eurót, az idei esztendő első öt hónapjában pedig 8 százalékos növekedést mutatott; 150 dán vállalat tízezernél több embert foglalkoztat Magyarországon, ezek közül három cég a kormány stratégiai partnere. A paksi bővítéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva közölte: jövő januárban elkezdődnek az építkezési munkálatok, ezt előző nap Orbán Viktor magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök megbeszélésén is "világosan megerősítették" a felek. Anders Samuelsen dán külügyminiszter arról beszélt, hogy meg kell védeni a schengeni határokat, olyan megoldásokat kell találni, amelyek megfékezik az illegális migrációt és az embercsempészeket. A dán diplomácia vezetője fontosnak nevezte, hogy megmaradjanak a jog és a rend szabályai, ne ássák alá a korábbi egyezményeket, a lakosságnak pedig tegyék átláthatóvá a történéseket. Lényegesnek nevezte azt is, hogy minden tagállam ragaszkodjon az uniós alapelvek betartásához.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.