Közélet

Nyugati Fény: Botka megint Gyurcsányt rugdosta

Nyugati Fény: Botka megint Gyurcsányt rugdosta

2017. augusztus 27., vasárnap
Nyugati Fény: Botka megint Gyurcsányt rugdosta

A Nyugati Fény arról írt, hogy Botka László a szombati értelmiségi találkozón ócsárolta Gyurcsány Ferenc korábbi kormányzását és azt hangoztatta, hogy az általa képviselt szociáldemokrácia megbukott.

Úgy tűnik,

Botka László

arra játszik, hogy teljesen elvadítsa magától a Demokratikus Koalíció 400.000 szavazóját, és ezzel végleg kútba ejtse a 2018-as kormányváltás lehetőségét -

írja a Nyugati Fény

. Másképp nehezen értelmezhető az, hogy állandóan a DK legitim elnökébe törli a lábát és azon mesterkedik, hogy kirekessze az ellenzéki politizálásból - folytatja a portál cikke. A HírTV beszámolója szerint a szombat délutáni szegedi “értelmiségi találkozón” Botka megint Gyurcsány Ferenccel foglalkozott: ócsárolta annak korábbi kormányzását, és azt állította, hogy a Gyurcsány által képviselt szociáldemokrácia megbukott. Botka szerint Gyurcsány “elvette a tradicionális baloldali értékeket és elveket”. A Nyugati Fény azt is megjegyzi, hogy a szegedi polgármester pacsizva, mosolyogva viszonyul Orbán Viktor kormányához. Hátborzongató, mennyire a Fidesz forgatókönyve valósul meg: Az állandó gyurcsányozással Botka teljesen elvadítja magától a DK 400 ezer szavazóját, akik nélkül a leghalványabb esély sincs a kormányváltásra. Az MSZP önmagában lótúrót nem ér, épp most esett vissza 13-ról 10 százalékra. Orbán tényleg csak egy zacskó szotyit kér - zárja a Nyugati Fény cikke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.