Írjon nekünk

Sport

Női labdarúgás: kupameccsel nyitja az új idényt a Szent Mihály

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

szent_mihaly-monor016kf

A Szent Mihály női labdarúgó csapata is elkezdi az új szezont szombaton. Cserenkó Szabolcs lányai jól sikerült felkészülés után a Magyar Kupa első fordulójában a Monor otthonában lépnek pályára.

Új arcok is feltűntek a felkészülési időszakban a Szent Mihálynál, a klub ugyanis leigazolta a Kóka FC belső védőjét, Marsi Krisztinát. A 21 éves játékos pályafutása során eddig 149 mérkőzésen lépett pályára, amelyből 26 első osztályú találkozó volt. Szintén erősítést jelenthet a csapat számára Pilán Tímea, aki Gyuláról tette át székhelyét Szent Mihályra. A 18 éves, gólerős játékos 225 mérkőzésen 225 gólt szerzett és többszörös utánpótlás válogatottnak vallhatja magát. Nem volt zökkenőmentes Cserenkó Szabolcsék felkészülése az új idényre, ugyanis a múlt hétre leszervezett, Magyarkanizsa elleni edzőmérkőzésük elmaradt, az NB II sorsolását pedig újra kellett készíteni visszalépések miatt, ám ezzel együtt a csapat edzője bizakodóan tekint az idényrajt elé. „A kisebb nehézségek ellenére nagyon jó felkészülést zártunk, sikerült elvégeznünk a tervezett munkát. Nagyon jó dolognak tartom, hogy a bajnoki rajt előtt már játszhatunk egy Magyar Kupa mérkőzést. Az új igazolásaink is csatlakoztak a kerethez, azonban a Monor ellen ők még nem lépnek pályára hétvégén” – mondta el megkeresésünkre Cserenkó Szabolcs, a csapat vezetőedzője.

A Szent Mihály a Monor otthonában kezdi a szezont a kupában, akiket nagyon jól ismerhetnek a szegedi lányok, az előző idényben több szoros mérkőzést is vívtak egymással a felek. Utolsó találkozásuk alkalmával, monori pályaválasztással játszottak 3-3-s döntetlent a bajnoki alapszakasz utolsó fordulójában. A két együttes nagy harcot vívott a bajnoki második helyezésért és az ezzel járó osztályozós párharcért, amit végül a Szent Mihály kaparintott meg. „Tudjuk hova utazunk, ismerjük az ellenfelet, ezzel együtt szeretnénk nyerni és továbbjutni a következő körbe. Az NB I-ben eltöltött szezonokban nem sok sikerélményben volt része a lányoknak, de a tavalyi idényben aratott győzelmek és a jó szereplés is nagy önbizalmat adott nekik, ami az edzéslátogatáson is meglátszott, rendszeresem 12-14 játékossal tudtunk gyakorolni. Egy felkészülési mérkőzésünk sajnos elmaradt, de akkor is tudtunk helyette tréningezni, így ez nem okozott különösebb gondot” – tette hozzá Cserenkó Szabolcs.

A Szent Mihály szombat délután fél háromkor lép pályára a Monor otthonában a Magyar Kupában, az NB II Keleti csoportjának küzdelmei pedig egy héttel később kezdődnek, ahol Cserenkó Szabolcs lányai a Kelen SC ellen kezdhetik meg a hadjáratot a bajnoki címért.

Kommentek

Hírzóna

Szentkereszty: Nem adom az egyesületet!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Véget vetett a találgatásoknak a Hód Úszó SE elnöke.

Tovább olvasom

Sport

Rangadóra készül a Kosársuli

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az utolsó percekben elveszített Tehetséges Fiatalok BP elleni mérkőzés után Nagykőrösön vendégszerepel vasárnap 17 órakor a Kosársuli a bajnokságban. A vásárhelyiek jelenleg a 12. helyen állnak a tabellán, mostani riválisaik eggyel előrébb helyezkednek el. Igazi rangadó lesz ez tehát az NBI B elit csoportjának alsó régiójában. Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Férfi kézilabda Eb: mélyponton a magyar válogatott?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A magyar férfi kézilabda-válogatott a mélypontot jelentő 14. helyen zárta a Horvátországban zajló Európa-bajnokságot. A gyenge szereplés egyben azt is jelenti, hogy – a magyar szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint – nem lesz kiemelt a jövő januári világbajnokság selejtezőinek sorsolásán. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál