Közélet

Nem kért az értelmiség az igazságosságra épülő fordulatot sürgető Botkából + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Nem kért az értelmiség az igazságosságra épülő fordulatot sürgető Botkából + FOTÓK (FRISSÍTVE)

2017. augusztus 26., szombat
Nem kért az értelmiség az igazságosságra épülő fordulatot sürgető Botkából + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Az igazságosságra épülő új baloldali politikára van szükség - jelentette ki az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombaton Szegeden. Az értelmiséginek hívott találkozóból amúgy nem kért az értelmiség, helyi és országos MSZP-s vezetőkkel, képviselőkkel, pártkatonákkal töltötték fel a Gellért Szabadidőközpont közönségét, így is alig voltak százan.

Botka László

az Igazságos Magyarországot! címet viselő konferenciát követően az MTI-nek kifejtette, a legnagyobb problémának azt tartja, hogy Magyarország igazságtalan országgá vált hét év fideszes kormányzás után. Hozzátette: a felmérések szerint a magyarok 80 százaléka is osztja ezt a véleményt. A politikus közölte, a tanácskozáson mintegy százan, az új baloldali értelmiség meghatározó képviselői, társadalomkutatók, filozófusok, jogászok, valamint az MSZP korábbi és jelenlegi vezetői -

Molnár Gyula, Tóbiás József, Mesterházy Attila, Hiller István

- vettek részt, valamint megjelent és a vitához hozzászólt

Karácsony Gergely,

a Párbeszéd elnöke, Zugló polgármestere. De voltak hiányzók is: a korábban Botka által árulónak kikiáltott

Molnár Zsolt

mellett a Botka által állítólag nemigen szívlelt

Puch László

is távol maradt Botka rendezvényétől... Botka László elmondta, felkérte a jelenlévőket és miden kormányváltást akaró demokratát, hozzák létre a patrióta demokraták értékközösségét. Ennek érdekében tíz pontot fogalmazott meg, amelyek közül az első szerint 2018-tól a tehetősebbeknek jobban ki kell venniük a részüket a közteherviselésből. A szocialista politikus leszögezte, Magyarország demokrácia, nem autokrácia vagy diktatúra, és az Európai Unió teljes jogú tagja, nem pedig Oroszország csatlósa. Olyan prosperáló országot kell teremteni, amely a fiatalokat itthon tudja tartani - hangsúlyozta a szegedi polgármester, hozzátéve, egy ember előrejutását nem befolyásolhatja, hogy milyen családba született, csak a tehetsége és a szorgalma. Leszögezte, véget kell vetni a féktelen korrupciónak, minden állampolgárra kivétel nélkül ugyanazok a törvények kell, hogy érvényesek legyenek. A környezeti értékek megóvása érdekében a megújuló energia használatára kell fektetni a hangsúlyt - tudatta a politikus. Az egészségügy és az oktatás borzasztó állapotban van, azonnal rendbe kell tenni e területeket. A felesleges stadionépítések és szimbolikus gigaberuházások helyett az állampolgárokra kell költeni a pénzt - mondta Botka László. A nők társadalmi helyzetének javítása nem várhat tovább, azonos munkáért azonos bért és megbecsülést kell kapniuk - hangsúlyozta. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje úgy látja, a legfontosabb kérdésekben a kormányváltást akarók egyetértenek. Hozzátette: a következő kormány ebből az egyetértésből fog szárba szökkenni. A szocialista politikus elmondta, a programjának alapelveit felvázoló tíz pontot átadta Karácsony Gergelynek, aki hozzászólásban kifejtette, "Botka László mellett szívesen küzd egy igazságos Magyarországért, ellene pedig nem".

Korábban írtuk

Kétszáz értelmiségit vártak eredetileg, de jó, ha pár tucatnyian összejönnek ma a Gellért Szabadidőközpontban Botka László hívására. Az értelmiségi találkozót pártkatonákkal töltik fel. Az eseményekről a későbbiekben természetesen beszámolunk!

14.00: szocialista politikusok az értelmiségi találkozón

13.15-től folyamatosan érkeztek a politikusok a Gellért Szabadidőközpontba, a helyi MSZP-s stábon kívül - beleértve polgármesteri kabinet közvetlen tagjait - megérkezett

Ujhelyi István

, az MSZP európai parlamenti képviselője,

Gőgös Zoltán

, országgyűlési képviselő,

Kunhalmi Ágnes

és

Mesterházy Attila

is. Nem sokkal később megérkezett a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje,

Karácsony Gergely

is. A Botkára jellemző szigorú bezárkózás jeleként biztonságiakkal szigetelték el maguktól az érdeklődőket, a rendezvényre csak a sajtó azon képviselőit engedtek be, akik az előzetes listán szerepeltek.

14 órai kezdettel szűk körben hirdeti meg programját Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Botka László, programadó beszédet tart ma Szegeden értelmiségiek előtt. Úgy tűnik tehát, hogy Szeged polgármestere saját értelmiségi holdudvar kijelölését és kialakítását tervezi, de egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel - írja a Magyar Idők. A polgármester egyes hírek szerint nagyjából 200 embert, más források azonban csak 50-et hívott el a szegedi Gellért Szabadidőközpontba tervezett programadó értelmiségi találkozójára. A Független Hírügynökség (FüHü) úgy tudja: sokan lemondták a részvételüket vagy nem is jeleztek vissza a meghívóra. A lap szerint mindössze huszonöten ígérték biztosra a jelenlétüket, és hogy Orbán Viktor miniszterelnök szocialista kihívója ne maradjon szégyenben, elkezdték pártpolitikusokkal feltölteni az üres helyeket, így például Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant is meghívták - teszi hozzá a Magyar Idők. Korábban állítólag erről szó sem volt: azt mondták, civil értelmiségiek találkozója lesz a szegedi rendezvény. A délután kettőkor kezdődő összejövetelt Krémer Balázs és Lakner Zoltán politológusok beszélgetése vezeti fel. Utána Igazságos gazdaságpolitika, egészségpolitika és szociálpolitika címmel Andor László volt uniós biztos, Büttl Ferenc közgazdász és Komáromi Zoltán orvos cserél eszmét. Botka László programadó beszéde Igazságos Magyarországot! címmel fél négy előtt kezdődik, majd az MSZP miniszterelnök-jelöltjének előadása után fórummal folytatódik a találkozó. A miniszterelnök-jelölt körüli bizonytalanságot és az MSZP-n belüli megosztottságot jól jellemzi, hogy egyesek szerint már többen vannak Botka ellen, mint mellette. Információk szerint a jelölt mindössze Harangozó Tamásra, Gőgös Zoltánra, Ujhelyi Istvánra és a veterán Szekeres Imrére támaszkodhat biztosan a párt vezetéséből - írja a Magyar Idők. Botkát a közvélemény-kutatások szerint történelmi mélyrepülésben lévő párt harmada mereven elutasítja és minél előbbi leváltását szorgalmazza a miniszterelnök-jelölti posztról. Jól példázzák a helyzetet Horváth Csaba fővárosi szocialista képviselőnek a szegedi találkozó kapcsán a FüHünek tegnap elmondott szavai. A budapesti politikus szerint – akit meg sem hívtak Szegedre – Botkának fel kell gyorsítania a választási megállapodást a baloldal pártjaival, mert most egy helyben toporognak, és csak néhány nap vagy hét maradt az összefogásra. Nem akarják összebotkázni magukat az értelmiségiek, ezért bojkottálják a szegedi találkozót - ezt már a DK-közeli Nyugati Fény írta meg, amely kitért arra is, hogy hiába ígért egymillió új szavazót januárban a szegedi polgármester, augusztus végén a Závecz Researsh legfrissebb adatai szerint az MSZP erőteljes zuhanórepülésbe kezdett, a szocialista párt csak az elmúlt 3 hónapban a szavazói egynegyedét elvesztette, 13 százalékról 10 százalékra esett vissza a teljes népesség körében. A Závecz Research fent idézett kutatása alapján a magyarok többsége kormányváltást akar, 2,6 millióan a jelenlegi kormány maradását szeretnék, míg 3,5 millióan menesztenék azt. Botka elmúlt féléves ámokfutása bebizonyította: nem az az integratív személyiség, aki össze tudná fogni ezt a roppant, 3,5 milliós tömeget, de még ennek baloldali részét sem. Még az MSZP tábora is olvadni kezdett, amióta Botka akar lenni a király - teszi hozzá a Nyugati Fény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.