Sport

Kézilabda: új szakember vezetésével készül az Algyő

Kézilabda: új szakember vezetésével készül az Algyő

2017. augusztus 30., szerda
Kézilabda: új szakember vezetésével készül az Algyő

Immáron nem Dankó Ervin vezetésével kezdődött meg a ContiTech FKSE Algyő felkészülése: a Kuvaitból hazatérő új mester elsősorban a gyorsaságra helyezné a hangsúlyt.

Kovács István

vette át a karmesteri pálcát a ContiTech FKSE Algyőnél. Az új szakember Kuvaitból tért haza Algyőre, hiszen családja már egy éve visszatért Magyarországra. Az algyőiek új trénere még az utánpótlásban töltött időszakából ismeri az FKSE elnökét,

Bella Árpádot

, így került kapcsolatba a klubbal, majd el is fogadta az általa kínált ajánlatot. "Elégedett vagyok a srácok munkabírásával, hozzáállásával. Az ismerkedésen már túl, de még tanuló fázisban vagyunk. Szeretnék hasonló eredményeket elérni, mint a közelmúltban, de két volt NB I-es játékosunk is kiesett, egy picit át kell szervezni a játékunkat. A többiek remekül erősítettek, de ettől függetlenül egy hasonló pozíciót céloznánk meg" - fogalmazott portálunknak a kezdeti időszakról és a célokról a ContiTech FKSE Algyő új vezetőedzője, Kovács István. Ami a keretbeli változásokat illeti,

Vancsics János

Egerből érkezett Algyőre, mellettük több, fiatal kézilabdázóval egészül ki Kovács István kerete, amely még nem nevezhető véglegesnek, hiszen több próbázója is van a csapatnak. Nem feltétlenül az eltervezettek szerint alakult az algyőiek felkészülési időszaka, amely alatt eddig a MOL-Pick Szeged U20-as csapatával, az NB II-es Kiskunfélegyházával, valamint a szerb élvonal újoncával, a Kikindával találkoztak egy pécsi kirándulás mellett. A kemény munkára szükség is lesz, hiszen a sorsolás olyan szempontból nem kedvezett az Algyőnek, hogy az első pár fordulóban rögtön a legkeményebb riválisokkal találkoznak: a békési nyitómérkőzést követően a DEAC érkezik a Fehér Ignác Általános iskola tornatermébe, majd az élvonalból kiesett Mezőkövesd vendégei lesznek Kiss Olivérék, hogy aztán a tavaly is éremesélyes Nyíregyházát fogadják. "Ezen felesleges rágódnunk, utólag fogjuk tudni megmondani, hogy ez jó volt-e nekünk, hogy az elejét egy picit megnyomjuk. A tavalyi szezon is így indult, ezt a feladatot kell megoldanunk" - tette hozzá Kovács István. Az Algyő a tavalyi szezonnak címvédőként futhatott neki, hiszen 2016-ban bajnoki címet ünnepelhetett, azonban nem vállalta a magasabb osztálybeli megmérettetést, így maradt az NB I/B Keleti csoportjában. A szakember úgy látja, az esetleges motivációs problémák már a múlté, a frissítés pedig jól jöhet a csapatnak. "Jól fogadta a társaság az érkezésemet, szeretnék egy gyors, agresszív kézilabdát játszani, egyelőre a csapat is vevő erre, megcsinálják az általam kérteket. Sokat dolgoztam utánpótlásban, így szívesen dolgozom fiatal játékosokkal, és azon, hogy ezeket a játékosokat beépítsük a csapatunkba" - emelte ki a mester. Kovács István megjegyezte, várhatóan két részre oszlik majd az NB I/B Keleti csoportja, négy-öt olyan csapattal, amelyik a bajnoki címért harcolhat, míg lesz egy alsóbb régió - bár a bajnokság végkimenetelét majd alapvetően meghatározhatja, hogy az esélyesebb gárdák hol és mennyi pontot hullajtanak el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.