Juan Carlos Pastor csapata meggyőző játékkal aratott magabiztos győzelmet a Cegléd ellen a 2017/2018-as idény első bajnoki mérkőzésén.
A felkészülési tornák és edzőtáborozások után immár élesben ment a játék. A MOL-Pick Szeged csapata a Ceglédet fogadta a férfi kézilabda NB I első fordulójában az újszegedi sportcsarnokban. A mérkőzés elején megemlékeztek a csapat korábbi gyúrójáról, Pióker Sándorról, a játékosok pedig nagyszerű játékkal adóztak az emléke előtt. Juan Carlos Pastor vezetőedző nem számíthatott Zubai Szabolcsra egy hasfalhúzódás miatt, Pedro pedig vírusos betegség miatt maradt távol a parkettől. Az első percek nem hoztak gólt, a gólcsendet Juhász törte meg a negyedik percben, amire rögtön jött Matej Gaber válasza. Az ötödik percben vezetett utoljára a Cegléd a mérkőzésen, ám az első negyedórában tartotta a lépést a hazai csapattal, de Buntic remeklésének köszönhetően apránként lépett el ellenfelétől a Pick. A 23. percben történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi a mérkőzésre kilátogatók, ugyanis a nyáron érkező Zsitnyikov első gólját szerezte tétmérkőzésen a MOL-Pick Szeged színeiben, ekkor 13-8-at mutatott az eredményjelző és az első harminc perc végére tovább nyílt az olló, a szünetre 18-10-s szegedi előnnyel vonulhattak a felek. A második játékrész már a közönség szórakoztatásáról szólt, a ceglédiek rengeteget játszottak emberhátrányban, ráadásul mindössze 8 gólt szereztek a második félidőben. A MOL-Pick Szeged végül hatalmas fölénnyel, 34-18-ra győzte le ellenfelét, így magabiztos győzelemmel kezdte az új szezont. Juan Carlos Pastor csapata legközelebb az Egert fogadja pénteken 18 órától az újszegedi sportcsarnokban.
Férfi kézilabda NB I 1. forduló
MOL-Pick Szeged – Ceglédi KKSE 34-18 (18-10)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1600 néző. Vezette: Bacs József, Bóna Szabolcs.
MOL-Pick Szeged: Sierra – Sostaric, Buntic 5, Skube 1, Gaber 4, Bodó 3, Källman. Csere: Sego (kapus), Blazevic 1, Balogh 10/7, Bánhidi 1, Fekete B. 1, Zsitnyikov 4, T. Petrus, Gorbok, Sigurmannsson 4/1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Cegléd: Pallag – Radnics 3, Radovic 1, Juhász K. 1, Borsos 2, Grbovic 5, Lászlai 1. Csere: Perisic 1/1, Dávid, Szabó B. 2, Tóth K. 1, Hódi 1, Megyeri, Csapi. Vezetőedző: Nagy Károly.
Hétméteres: 8/8, ill. 4/1.
Kiállítás: 8 perc ill. 18 perc.
no images were found