Jégkorong: új szakember vezetésével válhat régiós központtá Szeged

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A román Marius Gliga vezetésével nem csak Szeged, hanem a régió jégkorongélete is fejlődhet.

A csütötörtöki sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a román Marius Gligával bővült a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorong csapatának szakmai stábja. A játékosként a román válogatott csapatkapitányi tisztségét is betöltő szakember a Magyar Jégkorong Szövetséggel kötött megállapodás értelmében nem csak a szegedi klub, hanem a teljes régió szakmai felügyelőjeként is dolgozik, ennek keretén belül végiglátogatja majd a Dél-alföld egyesületeit. Ahogy a szegedi csapat elnöke, Pápai Miklós fogalmazott, személyében sikerült megtalálni azt az embert, aki az egész régió hokiját fejlesztheti. A szövetség az országban több régiós központot hozna létre, ebben vállalhat szerepet Szeged.

A Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára, Kovács Zoltán hozzátette, anno, amikor átadták a városban a fedett jégcsarnokot, nagyon bíztak abban, hogy Szegeden sikerre lesz ítélve a hoki, azonban a sportágnak nem sikerült olyan léptékben haladnia, mint ahogy kellett volna. “Pápai Miklós vezetésével ez megtörténhet. A szövetség főállásban foglalkoztat egy olyan szakembert Marius Gliga személyében, aki az alapoktól fel tudja építeni a jégkorongot, az alföldi régió fehér folt a hoki térképén, de bízunk benne, hogy ez változni fog” – nyilatkozta Kovács Zoltán. A szövetség sportigazgatója, Egri Gergely hozzátette, az MJSZ február 14-én fogadta el a 2025-ig tartó fejlesztési stratégiát, aminek fontos eleme volt a mentorprogram. “Szeged olyan lehetőségekkel rendelkezik, amelyek predesztinálják a régiós központi szerepre. Marius Ázsiában és Észak-Európában is ebben a szerepkörben dolgozott, munkájának eredményeként erős bástyája lehet a magyar hokinak a régió és Szeged” – fogalmazott a sportigazgató.

Az szegediek új szakember több mint 30 éve dolgozik a jégkorongban, Kínából is kapott egy hasonló feladatkörrel bíró ajánlatot, azonban ekkora már aláírták a szegedi szerződést. “Tetszik ez a kihívás, izgatottan vágtam bele a munkába, egyben megtiszteltetés, hogy itt dolgozhatom.Nagy potenciált látok nem csak Szeged, hanem a régió jégkorongjában. Tavaly 300 gyerek vett részt a toborzó programban, ez egy jó alapot jelenthet a folytatásra” – mondta bemutatkozó beszédében Marius Gliga.

A szegedi klub nem csak az edzői stábban, hanem infrastrukturális feltételekben is bővül és megújul: a jégcsarnoknál elkezdődött az új öltözők építése, e mellett pedig a pálya hűtőrendszerét is korszerűsítik, aminek eredményeként több jégidővel kalkulálhatnak. Az iskolai program és a közönségkorcsolya profitálhat a megépülő tanpályából, így Pápai Miklós megjegyezte, a jeges sportok nagy fejlődés előtt állnak Szegeden, egyúttal abban bíznak, hogy nem csak a lehetőségek, hanem a gyerekek tudása is fejlődni fog a jövőben. Matuszka Tamás, a Goodwill Pharma PR-menedzsere azt mondta, a klub olyan ötéves programot vázolt eléjük, ami biztosíték volt számukra azt illetően, hogy a szegedi gyerekek nem az utcán töltik az idejüket, hanem mozgással. Megjegyezte, az elmúlt fél évben dupla annyi munkája volt, amennyiben pedig ez a trend folytatódik, és még több feladata lesz, az azt jelenti, hogy jó úton halad a klub kitűzött céljai felé.

no images were found

Előző sztori

Folytatódik a nyomozás a Mars téri piac ügyében

Következő sztori

Csongrád megyében is mérik, tudunk-e olvasni és számolni