Közélet

Indiai lótusz, tea és hangfürdő a X. Lótusz Napok programjában

Indiai lótusz, tea és hangfürdő a X. Lótusz Napok programjában

2017. augusztus 2., szerda
Indiai lótusz, tea és hangfürdő a X. Lótusz Napok programjában
lotusz_2017_mj_01

A hétvégén rendezi meg tizedik alkalommal a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje a Lótusz Napokat. A rendezvényen rendkívül sok programmal készülnek az oda látogatók számára. Lehetőség lesz Lótusz-túrán való részvételre, a teakultúra megismerésére, valamint különleges koncertekkel is várják az érdeklődőket.

A hagyományokhoz híven különböző harcművészeti bemutatók is helyet kaptak a repertoárban. A programok között a kisebbek és a nagyobbak is megtalálhatják azt, ami leginkább kedvükre való. A szervezők indiai, kínai és vegetáriánus ételkóstolóval, a gyerekek számára arcfestéssel, valamint keleti táncbemutatóval is várják a kikapcsolódni vágyó családokat. Az esemény közösségi oldalára már az elmúlt hetekben is folyamatosan érkeztek a látogatók képei és videói a lótusz nyílásáról. A Füvészkert előadótermében a tematikával kapcsolatos előadások meghallgatására lesz lehetőség, közben a lótuszos tó partján a kínai és koreai teázás szokásaiban mélyülhetnek el a távol-keleti kultúra rajongói.

Németh Anikó

, a füvészkert igazgatója elárulta, a hétvége iránt nagy az előzetes érdeklődés. Az emberek kíváncsiak a sokszínű távol-keleti kultúrára. A hétvége során a gasztronómiára, a táncra, a zenére, a teára és a keleti növényvilágra is jelentős hangsúlyt fektettek, amelynek köszönhetően több mint negyven programmal várják a két napos eseményre az érdeklődőket.

lotusz_2017_mj_02

Az igazgató újdonságként kiemelte, hogy a hétvégén japán dobkoncertre és divatbemutatóra is sor kerül, valamint egy indiai táncművész is tiszteletét teszi az idei Lótusz Napokon. Az indiai táncművészet teljesen más mimikával és mozgástechnikával dolgozik, így teljesen új élményt nyújthat a kultúrával csak most ismerkedők számára. Sok szeretettel várják a szervezők az látogatókat a hétvégén a X. Lótusz Napokra, továbbá kiemelték, hogy aki teheti, képviselje magát távol-keleti viseletben, ezzel is színesítve a jubileumi programot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.