Közélet

Hiénataxis vadászik a SZIN-ezőkre

Hiénataxis vadászik a SZIN-ezőkre

2017. augusztus 25., péntek
Hiénataxis vadászik a SZIN-ezőkre

Egy fehér Chevrolet Orlando-t vezető taxisra panaszkodnak a Facebookon, a férfit „Rabló Pistának” nevezte egyik utasa, akitől 8200 forintot kért volna egy fuvarért, amikor a SZIN-ről ment haza.

„Nem lakunk a belvárosban, de mivel megjártam már egy párszor, így természetesen nem voltam hajlandó kifizetni, csak a hatósági árat” – írja a panaszos utas,

Sándor

, aki végül háromezerért jutott haza a Szegedi Ifjúsági Napokról, de ezt az összeget is csak azután fogadta el a sofőr, miután az engedélyét kérte és azzal fenyegette, hogy rendőrt hív rá. A szegedi taxisok körében nem ismeretlen

„Rabló Pista”

, akinek a keresztneve valóban István, s mint megtudtuk, nem a mostani SZIN-en panaszkodtak rá először utasok. „A mi hitelünket rontja, ha ilyen hiénák garázdálkodnak az utakon. Szerencsére könnyű kiszúrni a kocsit, ez az egyetlen fehér Chevrolet fut Szegeden taxiként” – mondta el portálunknak egy helyi taxitársaság munkatársa. „Szégyen! Taxis diszpécserként lesül a bőr a képemről! Pedig semmi közöm ehhez a hiénához mégis azt érzem, hogy rám és az összes társaságnál dolgozó kollegára hoz szégyent! Szégyellem Magam helyette is!” – fakadtak ki a Facebookon a taxisra. „Ez a genyó szabadúszó, vele nem tudnak semmit csinálni. Nézni kell a feliratot a kocsin, csak társasághoz szabad beülni” – írja másvalaki. Az említett fehér Chevrolet Orlando rendszáma ECY-vel kezdődik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.