Hátország: lezárult az ELIT Focitábor Ásotthalmon

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

asotthalom_focitabor_2017_1

Július 14-én, hétfőn reggel 40 résztvevővel indult el a tábor. A résztvevők a legfiatalabb, 2009-es korosztálytól a legidősebb 2002-es születésű gyerekekből tevődtek össze.

A jelentkezők többsége Csongrád megyéből, kisebb része pedig Békés és Bács-Kiskun megyéből érkezett. A tábor igen gazdag szakmai programja mellett magába foglalta még a strandolást , és a helyi érdekességek megtekintését is. A szakmai rész elméleti és gyakorlati foglalkozásokból, tematikusan lett összeállítva. Mivel a gyerekek túlnyomó része különböző egyesületekből érkezett, ezért valamilyen szinten már előképzettséggel rendelkeztek. A gyerekek életkori sajátosságaik és képességeik alapján három csoportban edzettek. A foglalkozásokat három edző irányította és felügyelte. Elmondható, hogy a gyakorlatok végrehajtásánál valamennyi gyermek nagy lelkesedéssel és odaadással, rendkívüli érdeklődéssel és aktivitással vett részt. A hét valamennyi napján jellemző volt a fegyelmezettség és a magas fokú figyelmesség. A csoport valamennyi tagja jól alkalmazkodott a közösségi bentlakásos életformához és napirendhez. A szakmai program összeállításánál és bemutatásánál a szervezők törekedtek arra, hogy a gyerekek ízelítőt kapjanak a mai modern labdarúgásra jellemző felkészítési szisztémákról. Így a programokban helyet kaptak a labdás és labda nélküli bemelegítések különböző fajtái, a gyorsaság fejlesztés aspektusai, a sportág specifikus prevenciós, stabilizációs és mobilizációs gyakorlatai, valamint a játékkészség fejlesztések és különböző képesség felmérések. A gyerekek a foglalkozások keretein belül megismerkedhettek számtalan új edzéseszközökkel és módszerekkel. Az egymás közötti játékokban pedig megfigyelésre kerültek a mentális, technikai, játékintelligenciai és fizikai képességeik, melyekről az edzők egyéni értékelést készítettek.

Összességében elmondható, hogy a gyerekek az eltöltött időszak alatt szerzett sikerélményekkel gazdagabban, a labdarúgás iránti szeretetük elmélyítésével távoztak a táborból, így a szervezők várnak mindenkit jövőre is!

(Edzők: Vágó Mihály, Laczkó János, Király Dávid – segítő: Fodor Magdolna).

no images were found

Előző sztori

Vízilabda: Manhercz szerint is a kezdés döntötte el a vb-döntőt

Következő sztori

Ajándékugrásból meglepetésklip az Angertea-től