CVU: Szeged, mint Botka menedékvárosa

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

botka_laszlo_varosi_kozgyules018kf

Kissé unalmas már a Botka-saga, a magunk részéről nem is kívánunk a továbbiakban a témával foglalkozni, ám van egy olyan olvasata is a témának, ami a szegedieket közelről érinti – írja a Civil Városi Unió (CVU).

Nevezetesen, hogy a Botka László által oly sokszor hangoztatott „Nekem a szegediek a legfontosabbak” szlogen mennyire vehető komolyan.

Érdemes pár percet szánni a következő néhány sajtószemelvényre:

szeged.hu 2012. 10. 01.
Botka László kiemelte, a Magyar Szocialista Párt képes demokratikus alternatívát nyújtani a választóknak 2014-ben. „Ma egyetlen jó hír van Magyarországon: túl vagyunk az Orbáni kormányzás félidején, és kevesebb van hátra, mint ami eltelt.” – tette hozzá.

Nos, váteszi képességeknek úgy tűnik, híján van hősünk.

index.hu 2016. 07. 11.
Dull Szabolcs kérdésére, mely szerint: Ön szavazna egy miniszterelnök-jelöltre, amelyet a saját pártja a vezetőjének sem választ meg? – imígyen válaszolt:
„Politikatörténeti kuriózum lenne. Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?”

Nem kis pálfordulás, hogy alig pár hónap múlva bejelenti önnön jelölését a miniszterelnöki posztra.

Az alábbi két jóslatunk és jellemzésünk maradéktalanul beteljesedett, beigazolódott:

szegedma.hu 2017. 02. 21. – CVU közlemény
„Felmerül a kérdés, hogy a néhány hónappal ezelőtt, a választmány éléről nagy többséggel leszavazott Botka (párttársai minden bizonnyal jól ismerik és talán ezért sem választották meg) hogyan kaphatta meg az MSZP teljes támogatását? Egy azonban bizonyosnak látszik: az MSZP Botka miniszterelnöki jelölésével nagy szolgálatot tett a FIDESZ-nek, hiszen az ellenzéki egység megteremtésére nála alkalmatlanabb jelöltet keresve sem találhatott volna.“

szegedma.hu 2017. 05. 24. – CVU közlemény
„Vajon szándékosan állított-e Botka szinte teljesíthetetlen feltételeket (jelölt- és listaállítás, vétó, stb.) saját pártja számára, hogy durcás kisgyerek módjára visszavonulót fújhasson? Hiszen fél éves ámokfutása során eddig minden ajtó becsapódott előtte. Szerintünk a válasz: igen, ám pártja most már kénytelen-kelletlen mögé fog állni.”

cvu.blogstar.hu 2017. 06. 01.
„Botka kizárólag olyan pályán képes jó teljesítményt nyújtani, ahol ő szabja meg a játékszabályokat, ahol nincs lehetőség a vitára, ahol – mint Szegeden – igencsak lejt a pálya. Amint kimozdul saját terepéről, azonnal kiderül, hogy bő rá a kabát, felhúzott papagájként mantrázza azt a 10 mondatos panelszöveget, amit begyakorolt és, ha számára szokatlan módon improvizálnia kell, kiütköznek korlátai.”

Ezzel el is érkeztünk a legutóbbi eseményekhez. Először árulókat vízionált saját pártjában:

168ora.hu 2017. 07. 29.
„Ha valaki ezek után a pártból most a nyilvánosságon keresztül kritizálja a programot, miközben korábban hallgatott, és ezzel közvetlenül a Fideszt segíti, akkor az nem más, mint kollaboráció. Mert ingyen senki nem lehet ennyire hülye! Azon a szegedi találkozón – amelyre elhívtam a szocialista párt elnökségét és a frakciót – arról beszéltem, térjen már észhez mindenki.”

Később meg is nevezte Molnár Zsoltot, akit raportra rendelt Szegedre, majd a hűségeskü és a látszólagos békekötés után, másnap Tóth Józsefet bízta meg a budapesti választási felkészüléssel, amivel az országos elnökség eredetileg Molnárt bízta meg.

Rendkívül tanulságos volt az HírTV-ben, a Kálmán Olgának adott interjúja, amiben a korábban mindig magabiztos benyomást keltő Botkán kiütköztek a bizonytalanság, a zavarodottság jelei. Sokszor még önmagának is ellent mondott, mint pl. a videó 11. percében, amikor ezt mondta: „Nincsenek az MSZP-n belül árulók.”

Botka László utolsó 9 hónapban nyújtott teljesítménye legalább is kételyeket támaszt: nyilatkozata a határzárról, a „Fizessenek a gazdagok” szlogen, a meghirdetett média-bojkott, a Czeglédy-ügy kezelése, a belső ellenzék fenyegetése, árulózása, a 13. havi nyugdíj demagóg ígérete, az ellenzéki pártokkal való egyeztetés totális kudarca – mind-mind felér egy-egy politikai harakirivel. Az eredmény kézzel fogható:
1 millió új szavazó helyett egy 7%-on álló MSZP.

A logika szabályai szerint két következtetés vonható le:
1. Botka teljességgel alkalmatlan a feladatra. Ebben az esetben ideje volna tükörbe néznie, persze nem a Szegedi Tükörbe!
2. Botka jól átgondoltan, szándékosan veri szét saját pártját. Ha így van, akkor feleslegesen keresi az árulókat és saját szavait idézve: „ingyen senki nem lehet ennyire hülye”.

Kérdés, hogy ebben a helyzetben mit lép az MSZP vezetősége, már amennyiben létezik még ilyen? Megtartja-e Botkát és megvárja, amíg a párt „eléri” az 5%-os bejutási küszöböt, vagy leveszi a pályáról az önjelölt vezért és menti a menthetőt.

Beszédes az a tény, hogy miközben a miniszterelnök-jelöltség egész embert kíván, Botka nem kíván lemondani szegedi polgármesteri posztjáról. Vélhetően (sőt egész biztosan) nem anyagi okok, sokkal inkább a biztonságosnak vélt menekülési útvonal megtartása miatt.

A szegedi lakosságnak pedig üdvös lenne elgondolkozni, hogy érdemes-e egy olyan nagyravágyó „politikust” támogatni a jövőben, aki csupán egzisztenciális menedékként tekint városára, vagy végre egy Szegedért dolgozni is képes, kompromisszumképes, lokálpatrióta polgármestert kellene keresni.

Default thumbnail
Előző sztori

Ökölvívógálát rendeznek szombaton Szegeden

Következő sztori

Arad megye varázslatos tájain jártunk

Legutóbbi hasonló cikkek