Közélet

Balhé a SZIN beléptető rendszere körül

Balhé a SZIN beléptető rendszere körül

2017. augusztus 14., hétfő
Balhé a SZIN beléptető rendszere körül
SZIN_4.nap_1

Egyes magyarországi nyári fesztiválok lebonyolításában tavaly óta komoly változások történtek, ugyanis a résztvevőktől elkérik a fényképes személyazonosító okmányukat, amit a szervezők beszkennelnek, és a belépésre jogosító karszalagot csak ezután biztosítanak.

A Szegedi Rendezvény-és Médiaközpont Nonprofit Kft. (az „Adatkezelő”) a SZIN hivatalos oldalán számolt be a változásokról. A legnagyobb közösségi oldalon komoly felháborodást okozott az újféle beléptetés, ami abból áll, hogy a fesztiválozni vágyó fiataloktól a belépés előtt elkérik a személyazonosságukat igazoló fényképes okmányt, és ezt leolvassák, rögzítik, tárolják,illetve kezelik.Továbbá az érintettekről video- és hangfelvételt készítenek, amelyet szintén rögzítenek, tárolnak és kezelnek. Ezek az intézkedések elsőre meglehetősen túlzónak tűnnek, de minimum egy sor adatvédelmi kérdést vetnek fel a józanul gondolkodó emberekben. A Facebook-on érkező hozzászólások a futball-meccsek látogatottságának visszaesését okozó vénaszkennerrel állították párhuzamba az új szabályozást, valamint az eddig is problémás karszalag-kiadás további bonyolódásától félnek. "A scannelés nélkül is órákat vártunk múlt évben is. Tuti lesz" - olvasható a közösségi portálon. Akad, aki az adatvédelmi törvényt kéri számon, más pedig már árulja a SZIN bérletét. Az „Adatkezelő” fenntartja magának azt a jogot, hogy senkit nem enged be a fesztivál területére, akik ezen belépési rendszert megtagadják, így gyakorlatilag kész tények elé vannak állítva a potenciális résztvevők. Ha be akarnak jutni, akkor előtte meg kell adniuk az adataikat, valamint hozzá kell járulniuk a személyazonosságukat igazoló fényképes okmány beszkenneléséhez. Bár a szervezők papíron garantálják, hogy a személyes adatokat nem teszik közé, illetve nem továbbítják harmadik fél számára, ez alól természetesen kivételt képez a bírósági vagy hatósági kötelezés, de ennek ellenére valahol érthető a fiatalok kételkedése is. Magyarországon nyári fesztiválok esetében eddig nem igazán volt bevett szokás az ilyen szigorú intézkedések alkalmazása.

Péterfalvi Attila

, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke korábban az InfoRádiónak azt mondta, hogy csak a kaszinókban másolhatják le az ügyfelek személyes okmányait, más területen ez jogot sért. A SZIN szervezői a legnagyobb közösségi oldalon erre úgy reagáltak, hogy „a fesztiválozó döntési szabadsága, hogy elfogadja-e a Partfürdőre való belépés feltételét a fesztivál ideje alatt. A feltétel pedig az, hogy a személyes okmányt összekapcsoljuk a bérlettel. Mindehhez természetesen engedélyt kértünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól, így a jogszabály szerint adatkezelést folytathatunk, amibe az is beletartozik, hogy az egyén személyi okmányát beszkennelhetjük, digitálisan tárolhatjuk. Az adatok a fesztivál végeztével 72 órán belül törlésre kerülnek”. A SZIN más nyári fesztiválok beléptetési szokásaira hivatkozik, amikor is azt írja, hogy „a beléptető kollégák fogják elkérni a személyes irataitokat, ami feltétele a fesztiválra való belépésnek. Természetesen a kollégák írásos titoktartási nyilatkozatot tesznek arról, hogy az adatvédelmi irányelveket betartják. A rendszert a személyes biztonságotok védelmében vezettük be. A beléptetési folyamat egyáltalán nem új keletű. Régóta használja a VOLT és idén már a Sziget is”. A VOLT és a Sziget a fokozott terrorfenyegetettséggel magyarázta a szigorú beléptetési rendszer alkalmazását. Napjainkban a terrorfenyegetettség egy legitim indoknak tűnhet, de ennek ellenére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság több pontban is bírálta a SZIN által lehivatkozott nyári fesztiválok adatvédelmi intézkedéseit.

A SZIN hivatalos adatvédelmi tájékoztatója itt olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.