Közélet

Adatszolgáltatásból jeles – Csongrád megyeieket is elismertek

Adatszolgáltatásból jeles – Csongrád megyeieket is elismertek

2017. augusztus 17., csütörtök
Adatszolgáltatásból jeles – Csongrád megyeieket is elismertek

A kormány tovább is támogatja, hogy még hatékonyabbá válhasson a közpénzügyi tervezés és ellenőrzés rendszere. A tavalyi évben elvégzett szakmai munka alapján három Csongrád megyei önkormányzatot ismertek el.

A pontos és megfelelő színvonalú államháztartási adatszolgáltatás kiemelt fontossággal bír. A „Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatására” 50 millió forintot különítettek el, hogy a jelenleg is példaértékű adatszolgáltatást nyújtó önkormányzatokat jutalmazzák – olvasható a

kormany.hu

-n. Az elismerésben Ruzsa település is részesült. „A sikeres pályázat feltétele volt, hogy a 2016-os évben minden beszámolót határidőben kellett elkészíteniük és feltölteniük a pénzügyes kollégáknak. Amelyik önkormányzat esetében a kiíró úgy találta, hogy valóban megfelelő minőségben látták el a dolgozók a feladatukat, ők egy szakmai tesztet tölthettek ki. Így adtak ismételten tanúbizonyságot szakmai felkészültségükről. Közel háromszáz önkormányzat pályázott, az eredmény alapján minden harmadik részesült kedvezményben. A mi részünkről azért is becsülendő az elismerés, mert közös önkormányzati hivatalban dolgozunk Öttömös és Pusztamérges településekkel, így valamennyi pénzügyi dolgozónak a precíz munkavégzése kellett ehhez a sikerhez, az együttműködés és összehangoltság vezetett eredményre” – ismertette

Sánta Gizella

polgármester hozzátéve, az 550 ezer forintnyi támogatási összeget a kiírás értelmében az érintett kollégák béren kívüli juttatására fordítják. A településvezető elmondta, a kollégáknak ez egy szakmai elismerés, pozitív visszacsatolás a munkájukra nézve. A pályázaton Csongrád megyéből Kistelek és Ferencszállás önkormányzata szerepelt még eredményesen. Az önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítását két komponensben célozták meg. A másik kiírt pályázatra, az „Önkormányzati pénzügyi-gazdálkodási feladatok kiegészítő támogatására” 200 millió forintot különített el a kormány a költségvetésben. Idén 19 önkormányzat kap vissza nem térítendő támogatást. A nyertesek 32 másik önkormányzat és 56 intézmény adatszolgáltatásának határidőre és megfelelő minőségű teljesítésének érdekében működnek közre. Utóbbi pályázat nyertesei között Csongrád megyéből Kistelek szerepel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.