Közélet

A török elnök ismét a terrorizmus támogatásával vádolta Németországot

A török elnök ismét a terrorizmus támogatásával vádolta Németországot

2017. augusztus 7., hétfő
A török elnök ismét a terrorizmus támogatásával vádolta Németországot

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét a Törökország-ellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot - jelentette a Günes török kormányközeli napilap internetes oldalán.

A török államfő az északkelet-törökországi Rizében tartott beszédet a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) helyi képviselői előtt. Erdogan elsősorban azt kifogásolta, hogy Berlin nem reagált arra a több ezer aktára, amelyben Ankara az általa terrorszervezeteknek minősített csoportokhoz köthető emberek kiadatását kérte. Mint mondta: Törökország 4500 dossziét jutatott el Angela Merkel német kancellárhoz, de egyikre sem kapott választ. Rámutatott: Berlin ugyanakkor azt várja Ankarától, hogy az majd kiadja a Törökországban terrorizmus vádjával letartóztatott német állampolgárokat. A török elnök hangoztatta: a terrorszervezetek mögött számos erő áll, de ezzel kapcsolatban részletet nem említett. Erdogan már többször vádolta azzal Berlint, hogy menedéket nyújt a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres függetlenségi harcot vívó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok szimpatizánsainak, többek mellett magas rangú katonatiszteknek, politikusoknak és újságíróknak. A PKK-t az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyilván. Az Egyesült Államokban élő Gülen tagadja az összeesküvés kitervelésének vádját. Törökországban az utóbbi egy évben több mint 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 170 ezer ember ellen indítottak eljárást terrorszervezetekkel összefüggésben. Mindemellett nagyjából 150 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából. A német és a török kormány viszonya a puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli, ami a közelmúltban diplomáciai viszályhoz vezetett. A berlini vezetés a múlt hónapban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér Törökországgal szemben, arra hivatkozva, hogy Ankara elfordul az európai értékektől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.