Írjon nekünk

Gazdaság

A megrendelő választhat kivitelezőt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

vizmero

Gazdasági versenyt eredményezhet a közműcsatlakozások ingyenessé tétele, ami által egy ingatlan akár 300-400 ezer forintot is spórolhat – tájékoztatta portálunkat Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Július elsejével váltak meghatározott fogyasztási mértékig díjmentessé a közműcsatlakozások új építésű háznál, ingatlan átalakításoknál. Azok számára ingyenes a szolgáltatás, akik legfeljebb óránkénti 4 köbméternyi gázt és 32 ampernyi villamos energiát biztosító fogyasztásmérő, valamint 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és 110 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötését kérik. Ez magáningatlanok és mikro vállalkozások számára érvényes, akik ezáltal akár 300-400 ezer forintot is spórolhatnak.

Nemesi Páltól, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökétől, Csongrád megyei elnöktől megtudtuk, az eddigi gyakorlat szerint a hatósági díjakat, azaz az igényjelzéstől a megvalósításig felmerülő költségeket a szolgáltató szabta meg, ez azonban a jövőben változni fog. Eddig ugyanis azok a vállalkozások végezhették el a bekötéseket, akiket az érintett szolgáltatók minősítettek. Mivel kevesen tartoztak ebbe a körbe, így a tervezés, engedélyezés ideje meghosszabbodhatott, és akár fél évet is igénybe vehetett a kivitelezés.

Szeptember elsejétől azonban már a megrendelő választhatja ki, hogy kit bíz meg a közműcsatlakozásokkal. A Magyarországon bejegyzett és szakirányú végzettséggel rendelkező vállalkozások szakmai referenciákkal jelentkezhetnek a megyei kormányhivataloknál, ahol regisztrálják őket. “Ebben tud támogatást nyújtani a kamara. A programban részt vevő cégeket felkészítjük a feladatra, valamint az információs hálózatunkon keresztül a lakosokat megismertetjük a lehetőségeikkel” – tette hozzá Nemesi Pál, aki azt reméli a kormányzati intézkedéstől, hogy a vállalkozások között piac alapú gazdasági verseny alakul ki, és olcsóbbá válnak a bekötések költségei. A törvény szerint ezen túl az igénybejelentés és a munkálatok elvégzése között maximum két hónap telhet el.

Kommentek

Hírzóna

Javultak a 2017-es téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés eredményei az előző évekhez képest

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A főbb szabálytalanságokat tekintve javultak a 2017-es téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés eredményei az előző évekhez viszonyítva, a megvizsgált termékeknek tavaly 1,9 százalékát kellett kivonni a forgalomból, szemben a 2016-os adattal, amikor ez az arány 4,2 százalék volt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint decemberben végzett ellenőrzések során a vizsgált […]

Tovább olvasom

Hírzóna

KSH: tavaly novemberben 13,0 százalékkal emelkedtek a keresetek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A múlt év első tizenegy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. Kommentek

Tovább olvasom

Gazdaság

Január elsejétől megszűnt a műszaki biztonsági felülvizsgálat a gázszolgáltatásnál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A kormány 2018 január elsejétől megszüntette a földgázszolgáltatás területén a műszaki biztonsági felülvizsgálatot a könnyű közmű programban, helyette az elosztó társaság a tényleges veszélyt jelentő gázszivárgást fogja ingyen vizsgálni – mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál