Bulvár

Újabb 100 cicát ivartalanítottak a Szegedi Cicamentők

Újabb 100 cicát ivartalanítottak a Szegedi Cicamentők

2017. július 20., csütörtök
Újabb 100 cicát ivartalanítottak a Szegedi Cicamentők
macska_ivartalanitas

Eredményesen befejeződött a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesületének újabb ivartalanítási programja. A projektet a tavalyi, hasonló kezdeményezés folytatásaként a Susy Utzinger Stiftung für Tierschutz (SUST) svájci alapítvány támogatta.

Ahogy korábban, úgy most is a mentett állatok ivartalanításával párhuzamosan a kóbor állatok, valamint a hajléktalan, szociálisan rászoruló emberek cicáinak ivartalanítása volt a cél. Az egyesület egyik fő célkitűzése, hogy csökkenjen Szegeden a kóborállat állomány, ezzel együtt pedig a vele járó közegészségügyi kockázat, társadalmi feszültség. Az ilyen programok ebben jelentenek fontos állomásokat, hiszen egy-egy nagyobb volumenű ivartalanítási projekt – durva szakértői becslés alapján, 6 év távlatában – 7 millió nem kívánt egyed megszületését akadályozza meg. Míg az egyesület a SUST támogatásával a múlt évben 93 macska és 10 kutya ivartalanítását végezte el, a most biztosított, újabb, több mint 1 millió forintos keret kereken 100 nőstény macska ivartalanítását tette lehetővé. Ezek fontos eredmények, ugyanakkor egyre jobban látszik, hogy ezen a területen még hatalmas munkára van szükség. Ezt bizonyítja a nagyon sok érdeklődő, és az, hogy egyre több cicát kénytelenek várólistára tenni. A cicamentők ivartalanítási programjaival kapcsolatban azt is fontos tudni, hogy a kóbor állatok száma idehaza igen magas. Országosan a kóbor kutyák számát több százezresre, míg a macskákét milliós nagyságrendűre becsülik. Szegeden és környékén is változatlanul probléma a kóbor állatok magas száma, létük természetvédelmi, környezetvédelmi, egészségügyi és szociális problémákat generál. De ne feledjük: ezek az állatok mindannyian az emberi felelőtlenség következtében kerültek utcára. A Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete megalakulása óta dolgozik a kóbor állatok számának humánus csökkentéséért. Éves költségvetésük harmadát állatorvosi költségek teszik ki, és továbbra is keresik a szponzorokat, készítik pályázataikat ivartalanítási projektek megvalósítására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.