Sport

Tenisz: Drahota-Szabó Dorka szettet sem veszített a Vidékbajnokságon

Tenisz: Drahota-Szabó Dorka szettet sem veszített a Vidékbajnokságon

2017. július 11., kedd
Tenisz: Drahota-Szabó Dorka szettet sem veszített a Vidékbajnokságon
drahota_szabo_dorka08_gs

A Vidékbajnokságon triplázó versenyző hivatalosan is bekerült a győri ifjúsági olimpiára készülő magyar válogatott keretébe, július közepén pedig a Női Szuperligában is bemutatkozhat.

A Hajnal Tenisziskola versenyzője gőzerővel készül az idei nyár egyik kiemelt sporteseményére.

Drahota-Szabó Dorka

immáron hivatalosan is bekerült a győri ifjúsági olimpiára (EYOF) készülő magyar csapat keretébe, sőt a Győr színeiben a Női Szuperligában is bemutatkozhat a felnőttek között. A 16 éves sportolónak egész évben zsúfolt a versenynaptára, legutóbb Temesváron szerepelt nemzetközi tornán, amit meg is nyert. A szintén EYOF-résztvevő,

Jánosi Lucát

verte a döntőben 6-3, 6-3-ra. A temesvári torna ellőtt a Vidékbajnokságon utasította maga mögé a tizenhat éves korosztály mezőnyét. Tette mindezt egy igen színvonalas versenyen, ugyanis a magyar ranglista első öt helyezettjéből négyen is részt vettek a megmérettetésen. Dorka az elődöntőben a válogatott és ranglista második

Kovács Zitát

győzte le két szettben, a fináléban pedig a szintén válogatott, ranglista ötödik Jánosi Lucát múlta felül. A két lány jól ismerheti egymást, hiszen csapatban és párosban együtt szereztek aranyérmet szereztek ugyanezen a tornán, ráadásul

Hajnal István

tanítványa úgy tudott triplázni, hogy szettet sem veszített, jó formában van tehát a fiatal versenyző. Ezt támasztja alá a nemzetközi mezőnyben mutatott teljesítménye is. Az európai teniszszövetség százhalombattai versenyén csak a döntőben maradt alul a cseh

Hrdnkovával

szemben két szettben. Párosban azért itt is összejött a tornagyőzelem, méghozzá

Keresztes Palomával

az oldalán. A salakborításon elért sikerek mellett elkezdődött Dorka felkészülése az ifjúsági olimpiára is. Győrben keményborításon kell megküzdeni a versenyzőknek, ami némi változást jelent majd a hosszú salakos szezont követően. Ezen a hétvégén szintén Temesváron folytatja a versenyzést a Hunor Coop által szponzorált versenyző, ahol ezúttal az ITF tornáján vesz részt, majd július 15-től a Női Szuperliga küzdelmei is elkezdődnek Dorka számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.