Írjon nekünk

Bulvár

Tanácsot adtak és eledelt is gyűjtöttek az állatvédők

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

hmvhelyi_alaltvedok_szekkutas_03

Több helyszínen is megjelentek a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének önkéntesei. Pénteken Székkutasra települtek ki, ahol állatvédelmi- és állatjóléti tanácsadással várták az érdeklődőket. Szombaton már Hódmezővásárhelyen állateledel gyűjtést tartottak, az akcióban összesen 156 kilogramm tápadomány gyűlt össze, és természetesen információnyújtással is várták az érdeklődőket.

Második alkalommal települt ki Székkutasra a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Július 28-án, pénteken délután négy és öt óra között a szökőkút mellé invitálták az érdeklődőket. Az egyesület asztalánál az önkéntesek állatvédelmi- és állatjóléti tanácsadással készültek. Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, május végén már jártak Székkutason, a község történetében az volt az első alkalom, hogy állatvédők települtek ki. Már akkor is sokan keresték fel az egyesületet, mint ahogyan most is. Főként a helyes állattartásról, különböző állatbetegségekről, valamint jogszabályokról érdeklődtek az emberek, de nagy hangsúlyt kapott az ivartalanítás fontossága is. A szervezet vezetője emlékeztetett, kiemelt figyelmet fordítanak a településre, hiszen céljuk, hogy a kisebb falvakban, községekben élőkhöz is eljussanak, és felhívják a figyelmet a kulturált és felelős állattartás fontosságára.

Július 29-én, szombaton, már állateledel gyűjtést tartott az egyesület a hódmezővásárhelyi Interspar áruházban. Az akcióban összesen 156 kilogramm tápadomány gyűlt össze. A hagyományokhoz híven, most is ingyenes állategészségügyi lapokat osztottak az érdeklődőknek, hasznos tippekkel és ötletekkel. A legtöbben macskák örökbeadásáról és örökbefogadásáról kérdezték a szervezet önkénteseit. Balogh Ernő kiemelte, most csaknem 24 cica keres gazdát az egyesület védencei közül, ők ideiglenes befogadóknál vannak. Jelen pillanatban viszont sokkal több macskát kellene az utcáról befogadni, mint ahányat el tudnak helyezni, és ez a szám napról-napra növekszik. Hozzátette, a cicák szaporodása robbanásszerű, így jövőre még több kóbor macska lehet az utcákon, így arra kéri a gazdákat, hogy aki csak teheti, ivartalaníttassa kedvencét. Erre még van lehetőség az egyesület ivartalanítási programján keresztül is, de a keret hamarosan kimerül. A szervezet a svájci Susy Utzinger Stiftung für Tierschutz alapítványnak köszönhetően száz macska ivartalanítására kapott támogatást, körülbelül még 20-25 cica fér bele a keretbe.

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál