Közélet

Sok dolga volt a tűzoltóknak szerdán

Sok dolga volt a tűzoltóknak szerdán

2017. július 20., csütörtök
Sok dolga volt a tűzoltóknak szerdán
Tûzoltóautókat adtak át Budapesten

Tíz tűzesethez és négy műszaki mentéshez riasztották a Csongrád megyei tűzoltókat szerdán.

Szerda délelőtt egy ötszáz négyzetméter alapterületű tároló épületben csaptak fel a lángok Szegeden. Az acélvázas, nyitott épületben 100 körbála szalma, tűzifa, és szerszámgépek égtek. A tűz eloltása a helyszínre érkező négy szegedi hivatásos tűzoltó egység, illetve a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat többórás munkáját igényelte. Tiszasziget külterületén mintegy 100 négyzetméteren égett száraz fű, aljnövényzet valamint három körbála szalma. A tüzet a kiérkező makói hivatásos tűzoltók oltották el. Mártélyon, a Körút utcában egy használaton kívüli bálázó gép gyulladt ki. A tüzet a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók a mártélyi önkéntesekkel együttesen oltották el. Szabad területen keletkezett kisebb tüzekhez a tűzoltókat a nap folyamán még három alkalommal riasztották Szegeden, kétszer Szentesen, valamint Csongrádon és Makón is. Kevéssel délelőtt kilenc óra után Hódmezővásárhely és Algyő között a Békéscsabáról Szegedre tartó vonat gyalogost gázolt. A vonaton utazók közül senki sem sérült meg, a szerelvény 79 utasának elszállításáról a MÁV gondoskodott. A hódmezővásárhelyi és szegedi tűzoltók az utasoknak a mentesítő autóbuszra való átszállásában nyújtottak segítséget. Szegeden egy nagyméretű faág szakadt le a Róna utcában késő délelőtt. Az ágat a szegedi tűzoltók láncfűrész segítségével távolították el. Hódmezővásárhelyen a Hódtó utcában egy harmadik emeleti lakás erkélyén tört el a kopolit üvegtábla. A lelógó üvegdarab a gyalogos forgalmat veszélyeztette, ezért a hódmezővásárhelyi tűzoltók kéziszerszámokkal eltávolították. Délután Ruzsán, az Öttömösi úton két személygépkocsi ütközött. Személyi sérülés nem történt, a helyi tűzoltók a járművek áramtalanítását végezték el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.