Közélet

Orbán: Soros tervét hajtják végre Brüsszelben (FRISSÍTVE)

Orbán: Soros tervét hajtják végre Brüsszelben (FRISSÍTVE)

2017. július 7., péntek
Orbán: Soros tervét hajtják végre Brüsszelben (FRISSÍTVE)
Orbán Viktor

Soros György bevándorlási tervét hajtják végre Brüsszelben, és helyes, ha a magyarok tudnak erről - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a jelenleg zajló kormányzati plakátkampányról szólva pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Soros György

tervének egyik pontja az, hogy évente egymillió migránst hozzanak be Európába - mondta a kormányfő, aki a milliárdos tervének második pontjaként beszélt a tervezett európai menekültügyi hatóságról, amely - mint fogalmazott - elvenné a hatáskört a tagállami hatóságoktól. "Nem mi döntenénk el, kit fogadunk be", ahogy a migránsok szétosztásáról sem - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor

szerint mindenki tudja, hogy bevándorlásügyben Magyarországnak van igaza - ez ma már "közhely" Európában -, és ezt négyszemközt szinte minden miniszterelnök el is ismeri. Ám Európát nem az emberek, hanem a közvélemény alakítói irányítják, akik ideológiailag, pénzügyi érdekeiket tekintve a liberalizmushoz kötődnek, és a saját országaik ellenében döntenek - tette hozzá, rámutatva ugyanakkor, hogy az európai politikában egyre inkább a migráció megállítását követelik, és biztos abban, hogy bekövetkezik a fordulat. Mindenki tudja - folytatta -, hogy a beengedett migránsok szétosztása nem megoldás. Líbiában meg kellene állítani az ide tartókat, azokat pedig, akik jogtalanul itt tartózkodnak, ki kell szállítani a kontinensről, és "nem egymás között szétosztogatni, mint egy rossz Fekete Péter kártyajátékszerűen". Szerinte ha Európa a bevándorlók szétosztásáról beszél, Afrikában azt meghívásként értelmezik. Líbia ügyében Orbán Viktor azt is mondta, hogy nem kellett volna megölni az észak-afrikai ország egykori vezetőjét,

Moammer Kadhafit

. Senki sem állítja, hogy Líbiában egy hibátlan demokrata kormányzás zajlott, de legalább volt kormány - fejtette ki, "európai elmebetegségnek" nevezve, hogy a nyugatiak által alkalmazott elveket kérik számon a tőlünk különböző civilizációs területeken, ezzel ugyanis tönkreteszik ezeknek az országoknak a stabilitását. Amíg Kadhafi élt, nem volt népvándorlás, mert volt egy olasz-líbiai megállapodás - mutatott rá, úgy összegezve: Európa vezetőinek van felelősségük a kialakult helyzetért. Szerinte egyébként európai fegyveres erőknek kellene védeniük Líbia északi partjait. Az NGO-kkal, azaz a nem kormányzati szervezetekkel kapcsolatban a kormányfő arról beszélt, hogy Olaszország most szembesül azzal, amivel Magyarország 2015-től: ezek a nemzetközi hálózatok akkor, amikor a migránsok fő útvonala a Balkán volt, ugyanazt csinálták, mint most Olaszországban. Ezeket a szervezeteket Soros György finanszírozza, támogatják az illegális határátlépést, bűnözőket, terroristák mentegetnek - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ezeket a "nyilvánvaló tényeket" csak a magyar baloldali sajtó és Soros György magyarországi "kitartottjai" nem hajlandók elismerni. A miniszterelnök arra számít: egyre több nép fogja visszautasítani a Soros-féle terveket, "Olaszország után várjuk a következő tagországot a klubunkba". Azzal kapcsolatban, hogy

Frans Timmermans

, az Európai Bizottság alelnöke párhuzamot vont napjaink migrációs helyzete és az 1956-os magyar menekülthullám között, a kormányfő úgy reagált: 1956-ban megbuktak volna azok a nyugat-európai kormányok, amelyek azt mondták volna, a magyarok nem tartoznak ide kulturálisan. Magyarország egy keresztény ország, Európához tartozik, és aki ezt a tényt eltagadná akár most, akár korábban, "a szamárság jegyét viselhetné a homlokán" - mondta. Amikor a magyaroknak menekülniük kellett, senki sem masírozott át közülük a határokon, hanem a határőrök utasításait elfogadva "szépen bementek az ausztriai menekülttáborokba", ahol évekig tartózkodtak rendezetten a szétosztásuk előtt. "De az, hogy nekiindulnak, áttapossák a kerítéseket (...), átszelik a határokat, nyíltan bejelentik, hogy ők megsértik az európai és a nemzeti jogszabályokat, és megmondják, hova akarnak menni, és őket senki sem állíthatja meg, hát 1956-ban ilyen nem volt" - fejtette ki.

Donald Trump

előző napi varsói látogatásáról szólva a miniszterelnök fontosnak nevezte, hogy az amerikai elnök úgy döntött, első komoly, nyilvános programadó jellegű beszédét Közép-Európában, éppen a lengyel fővárosban mondja el. Azt is kiemelte, hogy az Egyesült Államok és Közép-Európa álláspontja migrációügyben egybeesik: a határokat meg kell védeni, a migránsokat fel kell tartóztatni. Energiapolitikára kitérve arra a rivalizálásra hívta fel a figyelmet, amely abból fakad, hogy az Egyesült Államok és Oroszország is gázt akar eladni Európában. Magyarországnak mint vevőnek mind az amerikai, mind az orosz gáz elérhető, márpedig ha van verseny, akkor a vevő olcsóbban jut az áruhoz, úgyhogy "versenyezzenek a mi pénzükért azok, akik gázt tudnak eladni Európában, mi majd a legolcsóbbat fogjuk vásárolni" - közölte.

Christian Kern

osztrák kancellárnak a visegrádi négyek (V4) megosztottságáról szóló minapi nyilatkozatát Orbán Viktor úgy kommentálta: sosem szerencsés, ha a politikában az ember a vágyait összekeveri a valósággal. Megérti - folytatta -, hogy az osztrákoknak fáj, hogy nincsenek benne a V4-együttműködésben, "egyébként is egy ilyen társtalan ország Ausztria", amely noha tehetséges állam - hiszen magas az életszínvonal -, de "külpolitikai értelemben tanácstalan". "Nem érdemes az osztrák barátainknak abban reménykedni, hogy meg tudják bontani a V4 egységét" - jelentette ki. A jövő héten startoló vizes vb-ről azt mondta: Magyarország még sosem rendezett ekkora rendezvényt, ez erőpróba, "megnézzük, mire vagyunk képesek". Kiemelte a vb-hez kapcsolódó budapesti fejlesztéseket - például a Margitsziget, továbbá uszodák felújítását, árvízvédelmi beruházásokat -, amelyekre a sportesemény nélkül aligha lett volna lehetőség, vagy legalább is nem két év alatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.