Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

Novák Katalin: már kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

novak_katalin04_gs

Már kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt, amely 40 év munkaviszony után, a nyugdíjkorhatár elérése előtt is lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Novák Katalin a program kétszázezredik kedvezményezettjének köszöntésén kiemelte: a Nők 40 elsősorban családpolitikai és nem nyugdíjpolitikai intézkedés. Szeretnék ezzel elismerni a nők kettős helytállását – a munkaerőpiacon és a családokban -, valamint lehetővé tenni, hogy segítsenek a gyerekek nevelésében.

Az államtitkár elmondta, a 2011-ben bevezetett lehetőség igénybevételéhez a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani, függetlenül a gyermekek számától.

A programnak köszönhetően az érintettek körülbelül négy és fél évvel korábban tudnak nyugdíjba menni, mint az átlag – mondta Novák Katalin, hozzátéve, a lehetőség nagyon népszerű és egyre nagyobb az érdeklődés iránta.

Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója a Nők 40 programot a magyar társadalompolitika egyik sikerágazatának nevezte, és elmondta, a százezredik kedvezményezettet 2013 végén köszöntötték.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója, Újbuda alpolgármestere arról beszélt, hogy a szervezet egyik kiemelt programja az úgynevezett “pótnagyiprogram”, amellyel segítséget szeretnének nyújtani azoknak a családoknak, amelyeknek nélkülözniük kell a nagymamát valamilyen okból.

Közélet

Őrtüzet gyújtottak a röszkei határ mellett

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A határkerítéstől 50 méterre tartottak megemlékezést Röszkén. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Közélet

Bartók Csaba: A Trianonban szétszakított nemzetlélek 2010-ben egyesült

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A szegedi Fidesz csendes megemlékezést tartott Trianon századik évfordulója alkalmából a Délvidék háznál.

Tovább olvasom

Közélet

Mi történt volna, ha nem írjuk alá a trianoni szerződést?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál