Közélet

Már csak az infláció mértéke körül drágul a casco

Már csak az infláció mértéke körül drágul a casco

2017. július 29., szombat
Már csak az infláció mértéke körül drágul a casco

Az első fél évben a személyautók átlagos casco-díja 77 600 forint volt, mindössze 2,1 százalékkal haladta meg a 2016 hasonló időszakában mért 76 000 forintos szintnél - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel.

Kiemelték: gyakorlatilag megállt a korábbi időszakok erőteljes díjemelkedési tendenciája, egy évvel ezelőtt a növekedés mértéke még meghaladta a 12 százalékot. Az első fél év során is azok az autósok válthattak legkedvezőbb díj mellett cascót, akik az évfordulón cserélték le szerződésüket: esetükben az átlagdíj 55 600 forint volt, csaknem 40 százalékkal kedvezőbb, mint az új autót vásárlók 91 700 forintos átlagos éves díja. A közleményben rámutatnak: igazolódni látszik a biztosítóknak az a stratégiája, hogy egyre kedvezőbb díjú termékekkel igyekeznek a korosabb járműveket is fedezetben tartani. A casco-szerződések több mint 37 százalékát 8 évesnél idősebb autókra kötötték, ez azért is fontos, mert a hazai gépjárműpark átlagéletkora mára elérte a 14 évet. A közlemény szerint Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója elmondta: az elmúlt évhez képest 42-ről 51 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik a 10 százalékos, vagy minimum 50 ezer forintos önrészt választották. Kedvező változás az is, hogy míg két évvel ezelőtt csupán a megkötött casco-szerződések ötödéhez kötöttek valamilyen kiegészítő biztosítást, 2017 első felében ez az arány már elérte a 30 százalékot. A cascót kötő ügyfelek 13 százaléka bővítette fedezetét üvegkár-önrész biztosítással, 9 százalékuk autósegély-biztosítást, további 4 százalékuk valamilyen élet- vagy balesetbiztosítást kötött - közölte a Netrisk.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.