Sport

Labdarúgás: súlyos vereséget szenvedett a Békéscsabától a HFC

Labdarúgás: súlyos vereséget szenvedett a Békéscsabától a HFC

2017. július 8., szombat
Labdarúgás: súlyos vereséget szenvedett a Békéscsabától a HFC
foci_labdarugas_labda_jatek_kf

Az első félidőben rövid idő alatt kapott három gól hamar eldöntötte a találkozó kimenetelét - végül 8-1-re verte a Békéscsaba a Hódmezővásárhelyt.

Szombaton lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Hódmezővásárhelyi FC:

Major László

együttese a másodosztályú Békéscsabával találkozott, a mórahalmi edzőtáborukat töltő viharsarkiak keretüket kettéosztva, amolyan vegyes csapattal álltak fel, hiszen 18 órától a szintén az NB III-ra készülő Füzesgyarmattal játszott a keret másik fele. A HFC-nél több próbázó is pályára léptt: a 25 éves

Laczkó Dávid

Somogy megye bajnokcsapatában, a Balatonlellében játszott, ahol 21 góljával házi gólkirály lett. A 21 esztendős

Nádházi Ákos

a vásárhelyiekkel azonos csoportban lévő Dabasban futballozott az előző idényben, míg a 28 éves

Prasler Thomas

a szintén harmadosztályú Jászberényben töltötte az előző szezont. Fáradtan mozgott a Vásárhely, amit a félidő felénél ki is használt a Békéscsaba: előbb

Birtalan Botond

büntetőből volt eredményes, majd

Nagy Istvánt

követően Birtalan már a második gólját szerezte, így három perc alatt 3-0-ra elhúztak a lilák. Kormányos Kolos ugyan a szünet előtt még szépíteni tudott, de a második félidőben nem lassított a Csaba, amely felőrölte ellenfelét, és végül nyolc gólig jutott. A Hódmezővásárhely legközelebb július 15-én, szombaton 11 órától a Füzesgyarmat ellen játszik hazai környezetben.

Felkészülési mérkőzésen

Hódmezővásárhelyi FC - Békéscsaba 1912 Előre 1-8 (1-3)

Mórahalom.

HFC:

Bordás - Kormányos, Huszár, Kökény, Pataki, Mezei, Nádházi, Máté, Prasler, Laczkó D., Fábián. Csere: Kovács K., Szarvas, Darida, Orovecz, Szabó M. D., Bartyik N., Végh A.

Vezetőedző:

Major László.

Békéscsaba:

Ribánszki - Kmetykó, Viczián, Mészáros, Szalai, Nagy I., Király P., Zahorán, Birtalan, Ilyés, Gyurján. Csere: Mácsai, Kun.

Vezetőedző:

Boér Gábor.

Gól:

Kormányos ill. Birtalan (3), Nagy I., Gyurján, Kun, Huszár (öngól), Mácsai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.