Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: Dabason folytatja a Mórahalom gólvágója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

morahalom-gyongyos046kf

Két szezont követően távozik a homokhátságról Dalibor Crkvenjakov. A csapat gólvágója nagyon eredményes időszakot tudhat maga mögött és szép emlékekkel távozik a Mórahalom VSE-től.

A következő NB III-as szezont már az FC Dabas színeiben kezdi meg Dalibor Crkvenjakov. A zentai születésű játékos két szezont töltött Mórahalmon, ezalatt az időszak alatt 69 tétmérkőzésen 45 gólt szerzett a homokháti együttesben. Az előző szezonban 21 góljával a harmadik helyen zárt az NB III Közép csoportjának góllövőlistáján és komoly szerepet játszott abban, hogy a Mórahalomnak végül sikerült kiharcolnia a bennmaradást.

„A Dabas már télen is szeretett volna leigazolni, de akkor azt mondtam nekik, hogy mindenképpen szeretném Mórahalmon befejezni a szezont, majd a bajnokság vége előtt egy hónappal ismét megkerestek és elmondták, hogy továbbra is nagyon szeretnének megszerezni. Azért döntöttem a váltás mellett, mert Erős Károly vezetőedzőt egy nagyon jó embernek és nagyon jó szakembernek tartom, továbbá nagyon hasonlóan gondolkozunk a futballról. Dabason is nagy hangsúlyt fektetnek a rövidpasszos támadójátékra, ami nagyon jól illeszkedik az én stílusomhoz, futballfelfogásomhoz is” – mesélte portálunknak Dalibor Crkvenjakov az átigazolással kapcsolatban.

„Amikor leültünk beszélgetni a Dabas vezetőivel, elmondták nekem, hogy nem elsősorban a góljaim, sokkal inkább a játékom miatt igazolnak le és egyáltalán nem várják el, hogy az új szezonban is legalább 21 gólt szerezzek. Erős Károly is azt hangsúlyozta, hogy szüksége van a csapatnak a játékomra és már az első perctől kezdve éreztem, hogy tényleg fontos feladatot szánnak nekem. Az is szerepet játszott a döntésemben, hogy szeretnék egyénileg tovább fejlődni és azt gondolom, hogy a fővároshoz közelebb talán könnyebben tudok majd innen is feljebb lépni, így ez a dabasi szerződés egy nagyon jó lehetőség számomra” – tette hozzá a támadó.

„Azt mondhatom, hogy talán karrierem legszebb két évét töltöttem Mórahalmon, nagyon örülök, hogy sikerült kiharcolnunk a bennmaradást az előző szezon végén, hiszen ez volt a célunk. Sok helyen megfordultam már pályafutásom során, játszottam otthon Szerbiában és Magyarországon is több klubban, de nyugodt szívvel állíthatom, hogy Mórahalmon kiváló körülmények között, egy nagyon jó társasággal futballozhattam együtt. Köszönök mindent a klubnak, mert nagyon korrektek voltak, amikor kiderült, hogy távozom. Csak szép emlékeket viszek magammal innen” – zárta Dalibor Crkvenjakov.

Sport

Megtörtént a csoda: magyar focista nyerte a Puskás-díjat!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Zsóri Dániel személyében.

Tovább olvasom

Sport

Fellendülést hozhat a szegedi labdarúgásban a Szeged-Csanád GA hazatérése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A szegedi futball egyik kiemelkedő alakja szerint.

Tovább olvasom

Sport

Sporthétfő: elmaradt a Pick-bravúr

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egy helyen a hétvége legfontosabb szegedi sporteredményei.

Tovább olvasom

Aktuál