Indul a Művészetek Katedrája - Szerdán kezdődik a mesterkurzus-sorozat Makón


Rendhagyó módon, szabadtéri beszélgetéssel kezdődik az első Összművészeti Szabadegyetem, a Művészetek Katedrája Makón.
A Maros parti városba augusztus első két hetében 40 olyan fiatal érkezik, akik az Angyalsóhaj Alapítvány által meghirdetett mesterkurzusokon tökéletesítik művészi képességeiket. A közös munka megkezdése alkalmából Makóra érkezik Gulyás Dénes, Kossuth és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, aki egyrészt bepillant az első nap szakmai munkájába, este pedig a Katedra Plusz vendégeként nyilvános beszélgetés résztvevője lesz a Korona földszinti teraszán. Az Angyalsóhaj Alapítvány nyár eleji felhívásával olyan fiatalokat invitált a művészet és kultúra dél-alföldi fellegvárába, Makóra, akik művészeti képzésben vesznek részt, vagy egy ígéretes művészi pályája elején tartanak. A Művészetek Katedrája mesterkurzusait állami és szakmai díjakkal kitüntetett és elismert művészek vezetik, akik a 3-5-7 illetve 10 napos kurzusok ideje alatt intenzíven foglalkoznak az ország számos pontjáról érkező jelentkezőkkel. A képzés szerdán indul a két makói származású művész kurzusával: a
Bátori Éva
, makói származású operaénekes, Érdemes művész által vezetett, klasszikus ének első foglalkozása augusztus 2-án, lesz a Korona nagytermében, a szintén makói származású,
Szalma Tamás
, Jászai Mari-díjas színművész vezette színész kurzus hallgatói szintén augusztus 2-án, a Korona Erdei termében találkoznak egymással. A harsonások
Fejér András
, Liszt Ferenc-díjas művésszel augusztus 3-án kezdenek a Magán Zeneiskolában, a zongora kurzus első foglalkozása pedig augusztus 9-én lesz
Berecz Mihály
zongoraművésszel. A kurzusok szervezője és a katedra művészeti vezetője Bátori Éva, érdemes művész, a szabadegyetem védnöke pedig
Farkas Éva Erzsébet
, Makó Város polgármestere. A szervezők azt szeretnék, ha a Művészetek Katedráját a makói művészetszerető közönség is megismerné, ha számukra is tudna a szabadegyetem értékes és érdekes programot nyújtani. Ezért a nagyközönség előtt a Katedra Plusz elnevezésű, szabadtéri beszélgetéssel veszi kezdetét a program, augusztus 2-án, 19 órakor, a Korona földszinti teraszán. A Szabadegyetemi Placc művészvendége
Gulyás Dénes
operaénekes lesz, beszélgetőpartnere Bátori Éva. Megnyitó beszédet mond Farkas Éva Erzsébet, Makó város polgármestere. Minden érdeklődőt szeretettel vár az Angyalsóhaj Alapítvány!