Írjon nekünk

Szórakozás

Hétfői programajánló: nyári színházi esték és az egyik idei magyar filmsiker

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

testrol_es_lelekrol

A Belvárosi Mozi műsorán még ott a Testről és lélekről, Városháza udvarán pedig a Hangulatjelentés – Hangulatvilágítás várja a közönséget.

16:30-tól továbbra is megtekinthető Enyedi Ildikó játékfilmje, a Belvárosi moziban. A 2017-ben készült magyar filmdráma a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a seregszemle fődíját, az Arany Medvét. “Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe?”

20:30-tól indul a Nyári Színházi Esték programsorozata a Városháza udvarán. Varsányi Anna műve a Hangulatjelentés – Hangulatvilágítás várja a közönséget, Szilágyi Annamária rendezésében. A Hangulatjelentés című darab az ötvenes évek elején játszódik, amikor egy friss diplomás bölcsész azt a feladatot kapja, hogy feljelentéseket írjon. Ő a maga módján tesz eleget ennek, nem úgy, ahogy a párt elképzeli.

Hangulatjelentes–Hangulatvilagitas

„Szeretem egyébként, ha egy színésznek vannak ötletei, és meg tudja mutatni az elképzeléseit – fogalmazott Szilágyi Annamária. – A Hangulatvilágítás című darab egy 43 éves nő párkapcsolati válságáról szól. Azt gondolom, sokan küzdenek hasonló problémával, de nem mernek segítséget kérni vagy beszélni róla. Varsányi Anna műve ritka szellemesen beszél a gondokról – mondja a Szegedi Nemzeti Színház színművésze.”

Folyamatos kiállítások, programok:

arkad_autokiallitas

Az Árkádban megtekinthető filmes autó kiállítás, egészen július 12.-ig. A fókuszában a Hollywood-i filmipar leglátványosabb négykerekűi állnak, egyedülálló különlegességekkel, gyűjtői darabokkal. Ehhez kapcsolódóan július 15. és 17. között Autós Napok lesznek a Belvárosi Moziban! A Belvárosi Mozi Autós napokkal vár minden kedves filmimádót. “Ha az Árkádban vásárolsz és lepecsételteted a blokkod, azzal kedvezményesen meg tudod nézni az alábbi 3 film bármelyikét / Verdák 3, Kipörgetve, Halálos iramban 8/, illetve ha elmész a fenti filmek valamelyikére, akkor a Vissza a jövőbe c. filmet ingyenesen tekintheted meg az adott napokon!” – invitálnak a szervezők.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) aktívan dolgozik azért, hogy a robotika fejlődésének minél több haszonélvezője legyen, de a „kockázatokra és mellékhatásokra” is felhívják a figyelmet. Az NJSZT ennek szellemében most robotika kiállítást rendez a Társaság Informatika Történeti Kiállításában a Szent-Györgyi Albert Agórában. Szegeden már 55 éve sem volt a robot ismeretlen: az Úttörőház látogatóit Robotember köszöntötte. A Muszka Dániel által tervezett robot alapján a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által készített installáció is látható lesz a tárlaton. A kiállításon magángyűjtemények értékes darabjai is megtekinthetőek. Találkozhatunk SIMON-nal, a humanoid robottal, megismerhetjük rangos robotika versenyek korábbi nyerteseit, amelyek megállták a helyüket a robotautók rallyján vagy akár szimulált marsi környezetben is. A tárlatot a robotika történetét és témaköreit bemutató tablósor egészíti ki (a grafikai munkák Forrai Ferenc tipografikus alkotásai). A múlt értékeinek megőrzését kiemelten kezelő NJSZT a civil szervezetek között egyedülálló tevékenységet folytat az informatikai örökségvédelemben. Ennek keretében az NJSZT egy világszínvonalú állandó kiállítást (A jövő múltja) működtet Szegeden. A kiállítás rendezői remélik, hogy az infokommunikációs eszközök történetét átfogóan bemutató állandó kiállítást meggyőzően egészíti ki a MI és a Robot az időszaki kiállítások sorában, s így végre a Robot is elfoglalja az őt megillető helyét a múzeumban. A tárlat június 7-től szeptember végéig látogatható Szegeden, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításában.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Meritum Egyesület és a Gruppo Speleologico Carsico Egyesület és a Gruppo Ermada Flavio Vidonis Egyesület az első világháború centenáriumának tiszteletére közösen megszervezett kiállítással emlékezik a Doberdót és az első világháború olasz hadszínterét megjárt katonákra. A „Szomjazó hősök – vízellátás az első világháború harcterein” című tárlat tablói, valamint a bemutatandó tárgyi emlékek a Doberdó vidékéről érkeznek Szegedre. A tárgyi emlékek az elmúlt évtizedekben az egykori harctéren zajló kutatások során kerültek napvilágra és nagyobb részük Gianfranco Simonit olasz magángyűjtő gyűjteményébe és a San Martino del Carso-i Nagy Háború Múzeumába. A Csongrád Megyei Kormányhivatal szegedi, Rákóczi téri épületében megnyíló tárlaton ezekből láthat ízelítőt a látogató. A bemutatandó csajkák, kulacsok, üvegek és a víz szállítására használt eszközök egy kopár sziklasivatagban az ott szolgáló katonák élni akarásának is a szimbólumai, mivel a karszti felszínre az éltető vizet csak nagy fáradtság árán, igen nagy távolságról lehetett feljuttatni. A tárgyak túlnyomó részét a hadszínteret járó amatőr régészek hozták felszínre a lövészárkokból.

Száz évvel ezelőtti történéseket elevenít fel a Somogyi-könyvtár Anno 1917 című kiállítása, amelyet május 18-től július 1-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Hogyan élt 1917-ben a világ, mi tartotta izgalomban Magyarországot, milyen hírektől volt hangos a szegedi utca? A fronton zajló események mellett békés pillanatokat: a tudomány és technika eredményeit, irodalmi és képzőművészeti alkotások születését is fölidézik a 100 éves újságok, könyvek, plakátok, fotók és kéziratok.

osnyomtatvany_kiallitas001kf

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtárának ősnyomtatványaiból nyílt kiállítás, a német nyomdászmesterek által készített kötetek közül több szerzője magyar, az egyikben szereplő lapszéli jegyzetek pedig a “szögedi” írásbeliség legrégebbi emlékei. A kiállítás katalógusa szerint bár a szegedi egyetem könyvtára nincs még százesztendős – az elődintézmény, a kolozsvári universitas gazdag bibliotékája az első világháborút lezáró békekötést követően Erdélyben maradt – régikönyv-állománya országosan is jelentős. A legtöbb muzeális kötet 1949 és 1952 között a főúri és egyházi gyűjtemények államosítása során került a könyvtárba. A tárlat látogatói megismerhetik az egyetemi könyvtár legrégebbi nyomtatványát, egy 1476-ban Velencében megjelent Bibliát, két német mester Franz Renner és Nicolaus von Frankfurt munkáját. A klasszikus szerzők művei és a ferences barátok munkáját segítő bibliamagyarázatok mellett a kiállított kötetek között szerepel Thuróczy János Chronica Hungarorum cím műve, amely első kiadása 1488-ban készült Brünnben.

olimpia02

Az olimpiák történetét mutatja be a Móra Ferenc Múzeum új kamarakiállítása: az „Olimpiák a gyűjtő szemével” című tárlaton egy magángyűjtő, Szegi László relikviái mellett olimpikonjaink ikonikus tárgyait is kiállítják. Látható lesz az a fém fáklya, mellyel az 1936-os, berlini olimpiai lángot hozták az országhatártól egészen Kecskemétig: összesen 114 futó vitte az ereklyét ezen a szakaszon. Ezen az olimpián 10 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. A kiállítás képeslapokon, plakátokon, kitűzőkön, autogramkártyákon, olimpiai belépőjegyeken keresztül szemlélteti az újkori olimpiák elmúlt százharminc évét. A tárlaton látható Vajda Attila pekingi aranyérme, melyet kenu 1-esben szerzett 2008-an, illetve 2004-es athéni bronzérme is. Megtekinthető még a Kovács Koko István által dedikált boxkesztyű és Papp László autogramkártyája is.

Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket.

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Hírzóna

Kezdődik az első mórahalmi cukrászverseny

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyolc magyar és egy szerb városból érkeznek a viadalra.

Tovább olvasom

Szórakozás

Megjelentek a kecskeméti Cityrocks koncertfelvételei

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Dübörgött a Metallica és a Depeche Mode Kecskeméten.

Tovább olvasom

Szórakozás

Nemesi Pállal eljön a Változás Szegedre, vagy marad minden a régiben?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Akár néhány szavazaton is múlhat a választás, és az, ki lesz hétfőtől Szeged polgármestere.

Tovább olvasom

Aktuál