Írjon nekünk

Bulvár

Havi 5-10 ezer forintot költenek a szülők különórákra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Az óvodás és kisiskolás gyermekek különóráira a családok nagy része havonta 5-10 ezer forint körüli összeget költ gyerekenként – derül ki a Játéksziget bolthálózat tulajdonosa, a Formatex MTI-hez eljuttatott kutatásából.

Óvodás korban a családok 80 százalékának havi tízezer forintnál kevesebbe kerülnek a foglalkozások, de alsó tagozatban már több mint 40 százaléknak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, minden tizedik család 20 ezer forintot, a szülők 3,5 százaléka pedig 30 ezer forintot is kiad gyerekenként erre.

Óvodás gyermekeiket a legtöbben, a szülők 83 százaléka úszótanfolyamra íratja be, amit a mozgásfejlesztő, a tánc- és a nyelvórák követnek a szülők népszerűségi listáján, sorrendben 36, 27, 20 százalékkal.

A válaszadók 4,3 százaléka úgy gondolja azonban, hogy óvodás korban még semmilyen tanfolyamra nincs szükség, ennél valamivel többen érdeklődnek a harcművészeti, kevesebben pedig a dráma foglalkozások iránt.

A megkérdezett szülők harmada úgy véli, már 4-5 éves korban érdemes tanfolyami keretek között úszni tanítani a kicsiket, 27 százalékuk 3-4 éves korban, míg közel 20 százalék már csecsemőkorban elkezdené az úszó tanfolyamot, a döntő többség heti két alkalommal.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál